2019. május 20., hétfő
Bernát, Felícia

Egyéb

Teréz körúti robbantás: Továbbra is előzetes letartóztatásban marad a gyanúsított

Továbbra is előzetes letartóztatásban marad a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi – közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

Közleményük szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság pénteki nem nyilvános ülésen újabb három hónappal hosszabbította meg annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. szeptember 24-én egy budapesti belvárosi járdaszakaszon robbantást követett el, amelynek következtében az ott járőrszolgálatot teljesítő két rendőr súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.


A bíróság a kényszerintézkedést a szökés és elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyével indokolta. A gyanúsított védője az előzetes letartóztatás megszüntetését és enyhébb kényszerintézkedés alkalmazását kérte. A bíróság viszont erre nem látott lehetőséget, mert úgy vélik: “annak ellenére, hogy a gyanúsított az eljárás korábbi szakaszában beismerő vallomást tett, ugyanakkor őszinte megbánást nem tanúsít, magatartása együttműködőnek nem tekinthető, az eljárással kapcsolatosan az érdektelenségét hangoztatja”. Emiatt a gyanúsítottól önkéntes jogkövetés a házi őrizet elrendelése esetén nem várható – idézte a törvényszéki közlemény a végzést.

Az előzetes letartóztatás az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb október 21-ig tart – írta a törvényszék.


Ez történt korábban:

Kapcsolódó Cikkek

  • Csak az UVSE tudta megállítani a lányokat

    Csak az UVSE tudta megállítani a lányokat

    A bajnokság második helyét szerezte meg a DUE- Maarsk Graphics női vízilabda csapata, amely egészen a fináléig menetelt, ahol csak a címvédő UVSE együttesének sikerült megállítania Mihók Attila tanítványait.

  • Jól halad az építkezés

    Jól halad az építkezés

    Hónapok óta gőzerővel építik a Bujtosi Uszodát. Tavaly októberben tették le az alapkövet, most pedig már a kiszolgálóblokkok födémbetonozásán dolgoznak.

  • Rendbe tették a Rómait

    Rendbe tették a Rómait

    A Közösségi és Turisztikai Egyesület a Római-partért szervezésében második alkalommal tartottak nagytakarítást a Római-parton.

  • Családbarát Józsefvárost!

    Családbarát Józsefvárost!

    Gyermek- és családbarát városrészt szeretne létrehozni az önkormányzat Józsefvárosban. A kerületvezetés eddig is sokat tett a közbiztonság növelése, a környezet alakítása, az egészségügy és az oktatás-nevelés támogatása érdekében.