EUR: 325,31 Ft
CHF: 295,48 Ft
2019. július 22., hétfő
Magdolna

Belföld

Ennyivel emelik a Tesco dolgozók fizetését

A Tesco dolgozók demonstrációja előtt egy nappal a Tesco-Global Áruházak Zrt. közleményben mutatta be a cég béremelési lépéseit, amiben hangsúlyozták, hogy idén 13 700 munkavállaló bérét emelte a cég átlagosan 12,4 százalékkal, és tavaly is kétszámjegyű volt a béremelés. A vállalat az elmúlt két évben 7,4 milliárd forintot költött Magyarországon béremelésre.

A Tesco pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy a teljes bércsomag alapján továbbra is a három legjobban fizető élelmiszer-kiskereskedelmi lánc közé kívánnak tartozni, elsősorban azonban a legalacsonyabb fizetések emelésére koncentrálnak, de fontosnak tartják, hogy a bérek ne csússzanak össze.


Ismertették, a mostani és a januári növekedéssel együtt, idén 13 700 kolléga fizetése átlagosan 12,4 százalékkal emelkedett, de az áruházakban dolgozó több mint 12 ezer munkavállaló (például árellenőrök, árufeltöltők, bevásárlási asszisztensek, bolti eladók és pénztárosok) fizetését alapul véve az idei növekedés összesen 14,8 százalékos.

“A Tesco mindig betartja a jogszabályokat, így januárban is a jogszabályi változásnak megfelelően emelte a szakképzett munkatársak bérét” – írták. Megjegyezték, hogy az áruházlánc ennél nagyobbat lépett: szakképzettségtől függetlenül minden munkatársának a garantált szakképzett bérminimumot fizeti, ami több mint 26 százalékkal magasabb a kötelező legkisebb havi minimálbérnél. Miközben a kiskereskedelmi forgalom volumene tavaly 4-5 százalék körül bővült, a bérek növekedése ennek többszöröse volt – írták.


A minimálbér-emelkedés pedig jövőre is folytatódik, ezért a vállalat idén azonos mértékben fektetett a bérekbe, mint tavaly, jóllehet a befektetések elosztását a piaci körülmények változása befolyásolta. A Tesco célja, hogy minden munkatársa fizetését a szakképzett bérminimum fölött tartsa a jövőben is, emellett pedig a júliusi bérnövekedés a bérek összecsúszásának kezelését is célozta – hangsúlyozták.

Az áruházlánc egy olyan fizetési mátrix kialakításán dolgozik, amely tükrözi a pozíciók összetettségét és a betöltésükhöz szükséges tapasztalati szintet.

A Tesco dolgozói szombaton tartanak demonstrációt, 12 órától Budapesten, a Fogarasi úton lévő Tesco áruház előtt – közölte június végén Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke. A demonstráción a tervek szerint a Tesco képviselőinek a szakszervezetek képviselői petíciót adnak át, amelyben összefoglalják a dolgozók bérproblémáit, illetve arra kérik a munkáltatót, hogy a szakmunkás garantált bérminimumon foglalkoztatottaknak (12 500 ember) a korábban bejelentett bruttó 4 ezer forintos béremelésnél nagyobb mértékben emelje a bérét. Azt is kérik, hogy a cég kezelje a bértorlódás problémáját is.

Kapcsolódó Cikkek