EUR: 307,55 Ft
CHF: 265,20 Ft
2017. október 21., szombat
Orsolya

Egyéb Nyíregyháza

„Tizennégy karátos est” Olt Tamással

A Nemzeti Színház művészei közül az előző évadban ő szerepelt a legtöbb előadásban, teátrumunkban nemrég rendezte a nagy sikerű Ájlávjút, láthattuk a nézőcsúcsot döntő Kincsem című filmben, ráadásként néhány napon belül apukaként debütál Olt Tamás, aki a VIDOR Fesztiválon és az új  évadban rendezőként is színre lép.

Rejtős, sanzonos, kalandos, légiós és fordulatos lesz a beharangozója szerint a Szájon lőtt tigris, amelyet augusztus 26-án 18 és 22 órától is láthatnak a nézők a Krúdy Kamarában.

Fotó: Nemzeti Színház

– Rejtő Jenő műveit számtalanszor próbálták már adaptálni, de egyik sem tudta igazán visszaadni sajátos világát, humorát – nyilatkozta lapunknak a pályáját a nyíregyházi színházban kezdő művész. – Úgy gondoltam, én nem kísérlem meg ezt, de az életéről készítettem egy előadást. Sok mindent nem tudnak Rejtőről az emberek, például azt, hogy utolsó napjaiban munkaszolgálatosként éhezett, fázott. Az élete egy kalandregény volt! Nem akartam másfél órán keresztül egyes szám első személyben beszélni a nevében, ezért sokszereplős előadást készítettem, amelyikben mindegyik karaktert én játszom. A rejtői alakok beszélnek megalkotójukról, ahogyan a barátokról szokás. Bemutatom a kiváló szerző életének utolsó szakaszát, hiszen a halála előtti néhány évben kezdett el igazán alkotni, addig élte a színes életét: tevéket csutakolt idegenlégiósként… Én írtam az előadás szövegét, Vaszkó Bence pedig segített a rendezésben és a dramaturgiában.

Mint Tamás elmondta, októberben mutatja be a Móricz Zsigmond Színház a Diótörő című családi musicalt, amelyet ő rendez. Nagy álma volt, hogy színre vigye Hoffmann meséjét, de nem a Csajkovszkij-féle verzióban, hanem Gothár Péter és Selmeczi György műve nyomán. Alig húszévesen látta a darabot az egyik színházban, és időnként azóta is dúdolgatja a dallamait. Amikor szóba került, hogy a Diótörőt szeretnék bemutatni Nyíregyházán, boldogan ajánlotta, hogy megrendezi. A napokban készítik elő Lakatos Márkkal a jelmezek és díszletek tervezését. Az előadásban Horváth Viktor lesz Diótörő, Dézsi Darinka Marika, Urmai Gábor pedig az Egérkirály.

– Rengeteg munkával telnek a napjaim – sorolja a színész-rendező. – Bár egy héten belül megszületik a gyermekem, de éppen egy turné közepén leszünk Kapolcson. Augusztus második felétől rendezek újra Nyíregyházán, aztán lesz egy Bánk bán-premierem a Nemzetiben, két filmet is forgatok, közben az Úri muri bemutatójára készülünk Pesten, egy előadást rendezek Kaposváron, egy szuperkoncertet pedig Debrecenben. Bodrogi Gyula kérésére írok majd egy darabot, amelynek ő lesz az egyik főszereplője, és én fogom rendezni is. Sokat jelent számomra ez a felkérés, nagyon megtisztelőnek tartom!

Címkék

Kapcsolódó Cikkek