EUR: 307,55 Ft
CHF: 265,20 Ft
2017. október 20., péntek
Vendel

Egyéb Salgótarján

Ünnepi maratont rendeznek

Augusztus 20-án második alkalommal rendezik meg a nemzetközi Nógrád Maratont a szlovákiai Losonc és Salgótarján között. A több mint 42 kilométeres távot egyéniben és négyfős váltóban is lehet teljesíteni. A versenyre a kedvezményes előnevezés augusztus 15-ig tart.

Tavaly több mint ötvenen jelentkeztek a pénzdíjas viadalra, többségük Nógrádból és a környező településekről, de érkeztek futók Nyitráról, Zsolnáról és Svitből is. Az első alapidőt az egri színeket képviselő Pap Csilla állította fel, ideje 3 óra 17 perc 35,5 másodperc lett. Idén is a szlovák településen lesz a rajt, a pálya ezúttal is a Losonc, Fülekkelecsény, Fülekkovácsi, Perse, Buzita, Sávoly, Fülek, Fülekpüspöki, Ragyolc, Sátoros, Somoskőújfalu, Salgótarján útvonalat követi majd. Az eredményhirdetést a salgótarjáni Fő téren, az ünnepi programsorozat keretében tartják. Bővebb információ a www.lskht.hu honlapon érhető el.

A nemzetközi maratont tavaly hagyományteremtő céllal rendezték meg

Címkék

Kapcsolódó Cikkek