EUR: 326,27 Ft
CHF: 294,53 Ft
2019. július 17., szerda
Endre, Elek

Belföld

Varga: Sokat köszönhet Magyarország az itt otthonra talált németeknek

Sokat köszönhet Magyarország az itt otthonra talált németeknek – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Budapest II. és III. kerületének fideszes országgyűlési képviselője a pesthidegkúti német nemzetiségi napon tartott ünnepségen.

A pesthidegkút-ófalui Sarlós Boldogasszony-templom kertjében a helyi sváb közösség több mint háromszáz évvel ezelőtti letelepedésére emlékeztek.


A Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta, Varga Mihály az ünnepségen kiemelte: a németek a magukkal hozott ismereteikkel, tapasztalataikkal segítettek meghonosítani a teljesítmény- és piacorientált gazdálkodást, s ezen felül kultúrájukkal és hagyományaik megőrzésével évszázadok óta gazdagítják a magyar nemzetet.

“A németség közösségtudata, kitartása és hazaszeretete az elmúlt évszázadok alatt részévé vált mindannak, amit ma magyar nemzetnek tudunk” – fogalmazott Varga Mihály, aki a hagyományok megőrzéséért és a közösség összetartásáért végzett munkájukért külön köszönetét fejezte ki a II. kerületi Német Önkormányzatnak és a Pesthidegkúti Német Nemzetiségi Alapítványnak.

Kapcsolódó Cikkek

  • Így járhatnak egyre többen luxusautóval

    Így járhatnak egyre többen luxusautóval

    Dübörög a magyar autópiac: három év alatt másfélszeresére duzzadt a kereslet az új autók iránt, amelyekből idén 160 ezer is forgalomba állhat. Többé nálunk sem mennek ritkaságszámba az extravagáns autócsodák – naponta húz el mellettünk egy a fővárosi utakon.

  • Drágultak az üzemanyagok

    Drágultak az üzemanyagok

    Drágultak az üzemanyagok; a Mol emelte 7 forinttal a benzin, és 5 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán.