EUR: 326,21 Ft
CHF: 289,10 Ft
2019. május 19., vasárnap
Ivó, Milán

Külföld

A haditengerészet veszélyezteti a kereskedelmi hajókat

Az amerikai haditengerészet egyre nagyobb kockázatot jelent a kereskedelmi hajók számára az ázsiai vizeken – hangsúlyozta keddi vezércikkében a China Daily angol nyelvű, kínai állami napilap azután, hogy egy amerikai hadihajó kereskedelmi hajóval ütközött Szingapúr partjainál.

A John McCain nevű, irányított rakétákkal felszerelt romboló Szingapúr keleti partjainál, a Malakka-szoros közelében ütközött össze az Alnic nevű, görög tulajdonban lévő, de libériai zászló alatt hajózó tartályhajóval hétfőn. Legalább tíz amerikai tengerész eltűnt, öt pedig megsérült. Idén ez volt a negyedik ilyen eset a térségben.


“Miközben az amerikai haditengerészet veszélyes akadállyá válik az ázsiai vizeken, Kína a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségével (ASEAN) együtt igyekszik kialakítani egy viselkedési kódexet a dél-kínai-tengeri hajózást illetően, és öt világítótornyot épített szigetein, növelve ezzel a navigáció biztonságát” – írta a napilap internetes kiadása.

“Bárki megmondhatja, ki tehető felelőssé a vizek militarizálásáért és a hajózás fenyegetéséért” – tette hozzá.


Kína rossz néven veszi az Egyesült Államok műveleteit a térségben, amelynek célja Washington szerint a “hajózás szabadságának” biztosítása a Dél-kínai-tengeren. A szerencsétlenül járt John S. McCain előző héten a Kína által létrehozott egyik mesterséges sziget közelében hajózott el.

Scott Swift admirális, az amerikai csendes-óceáni flotta parancsnoka közölte keddi szingapúri sajtótájékoztatóján, hogy az eltűnt tengerészek felkutatására a hajótestbe leereszkedő búvárok találtak több emberi testrészt, és egy malajziai hadihajó legénysége talált egy egyelőre azonosítatlan holttestet a tengerben.

Eközben Peking kedden óva intette Washingtont, hogy újabb katonai szerződést kössön Tajvannal, amelynek védelmi minisztere közép-amerikai útja során kitérőt iktat be az Egyesült Államokban. Tajpej fegyvereinek jelentős részét Washingtontól szerzi be, és az elmúlt időszakban jelezte: szeretné bővíteni és modernizálni arzenálját, hogy lépést tarthasson a szigetet magának követelő Kínával.

Feng Si-kuan tajvani védelmi miniszter augusztus 23. és szeptember 8. között Nicaraguába, Guatemalába, Hondurasba, Salvadorba és a Dominikai Köztársaságba látogat el, közben pedig rövid kitérőt tesz New Yorkban és Los Angelesben – közölte a védelmi tárca.

Kapcsolódó Cikkek