2018. június 21., csütörtök
Alajos, Leila

Egyéb Nagykanizsa

A legpechesebb kertművelő

Ezt a különdíjat kapta a képünkön látható Stampfel Szilvia a Legszebb konyhakertek országos program kanizsai versenyén. Birtokát a zsűri a júniusi első szemle során édenkertnek nevezte, amelyben a vihar a nyár végi döntő bírálatra több mint félmilliós kárt okozott. A szél kilenc gyümölcsfát kitépett, a fenyők felét derékba törte, s a százéves diófákat is megtépázta. Az országos megmérettetésre a város a kategóriák győzteseit nevezi, így Prikryl Zoét, Kantó Kristófot és Rebekát, Tóth Ferencnét, Salamon Józsefet, Hegedűs Györgynét, Németh Sándort és Némethné Kővári Máriát, valamint az Attila úti tagóvodát.

Fotó: Legszebb konyhakertek Nagykanizsa

Kapcsolódó Cikkek

  • 650 perc zene

    650 perc zene

    650 perc zenével tisztelegtek a 650 éves Kecskemét város előtt a kecskeméti szólisták és együttesek, akik a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében a Nagytemplom ódon falait töltötték meg zenével a múlt szombaton reggeltől egészen estig.

  • Megújul a színház, uszoda épül

    Megújul a színház, uszoda épül

    A Petőfi Színház rekonstrukciója, az uszoda kivitelezése és a kerékpárutak fejlesztése várhatóan még ebben az évben startol, de jó ütemben halad a csomag többi eleme is.

  • Ne dobj mindent a kukába!

    Ne dobj mindent a kukába!

    Észre sem vesszük, de hétköznapi tevékenységeink során számtalanszor esünk abba a hibába, hogy egy-egy tárgyat, már feleslegessé váló használati eszközt a kukába dobunk, anélkül, hogy arra gondolnánk, mások számára az még hasznos lehet, vagy újragondolva adott esetben még saját magunk is újra tudnánk hasznosítani.