EUR: 303,31 Ft
CHF: 267,04 Ft
2017. augusztus 18., péntek
Ilona

Extra

Állatkínzóként kezdték a sorozatgyilkosok

Ha nem is lesz minden állatkínzóból sorozatgyilkos, túlságosan sok gyilkológépről derült ki, hogy állatokkal kezdte kegyetlenkedéseit. A szakember is arra figyelmeztet, hogy akinél az élet ára már leértékelődött egy állat esetében, annál az emberi élet kioltása sem lesz „nagy kihívás”.

A világ leghírhedtebb sorozatgyilkosai állatkínzással kezdték „karrierjüket” – erre már jó néhány amerikai kutatás rámutatott, de az FBI-nak is dolgozó Robert K. Ressler viselkedéselemző nemrégiben készített tanulmányában újra boncolgatta a témát. A neves szakember rámutatott, hogy az Egyesült Államokban leghírhedtebbé vált sorozatgyilkosok esetében mindig fény derült gyermekkori állatkínzásokra.

A gyilkosságokat elkövető felnőtteknél gyakran bizonyosodott be, hogy gyermekkorukban állatokat kínoztak vagy öltek meg, de a több ember életét kioltó bűnözők 99 százaléka állatokkal kezdte – mondta el egyik előadásában Robert K. Ressler, aki korábban sorozatgyilkosokról készített tanulmányokat az FBI-nak.

A szakemberek szerint az állatok bántalmazása többnyire nem átmeneti viselkedészavar, hanem komoly pszichiátriai elváltozás kezdeti tünete. Az állatkínzás többnyire rovarok szárnyainak, lábainak kitépkedésével kezdődik, majd a hüllők következnek – például gyíkok farkának levágása –, azután jönnek a rágcsálók vagy a nagyobb emlősök, a kutyák és a macskák.

– A destruktív, gyilkos ösztön gyermekkorban mindenkiben benne van, ráadásul ez nem is feltétlenül ártó szándékú. Gondoljunk csak az olyan kisgyerekekre, akik óvatlanul, fájdalmat okozva nyúlnak az állatokhoz. Náluk a kínzás és a szeretet még nem vált külön. Többnyire ezen az érzelmi szinten ragadnak meg az állatkínzók és a későbbi sorozatgyilkosok, akiknél ez már pszichopatológiás tünetetekkel együtt jelentkezik – magyarázta lapunknak Makai Gábor klinikai szakpszichológus. – Az ilyen eseteket többnyire úgy jellemezzük: nem szeret, nem szorong, nem tanul. Vagyis mivel nem képes az ilyen általános emberi érzelmekre, nem érdekli, hogy kínt okoz, nem fél a büntetéstől, és azt sem tanulja meg, hogy ez bűn, vagyis biztosan megismétli tettét.

A szakember szerint az ilyen pszichés torzulás később már pszichoterápiával is csak nehezen oldható fel. Ezért az ilyen bűnelkövetőknél csak a büntetés és a pszichoterápia együttes alkalmazása segíthet. Ráadásul aki nem tudja megtanulni egy állat életének a tiszteletét, annak nem túl sok külső behatás kell ahhoz, hogy egy emberen is kiélje destruktív vágyát.

Macskafejeket tűzött karóra

Ted Bundy az USA leghírhedtebb sorozatgyilkosainak egyike. 1974 és 1978 között legalább 30 nőt vert agyon vagy fojtott meg, többségüket haláluk után meggyalázta. 1989. január 24-én kivégezték. A nyomozás során kiderült: 4-5 éves korától rendszeresen kínzott macskákat.

John Wayne Gacyt, a „gyilkos bohócot” 33 fiú és férfi megerőszakolása és megölése miatt ítélték el, majd végezték ki. 1972–1978 között 27 holttestet rejtett el. 1994-ben, kivégzése előtt így nyilatkozott: „Tizenegy kemény fedeles és 31 puha kötésű könyv, két színdarab, egy mozifilm, egy off-Broadway-darab, öt dal és több mint 5000 újságcikk foglalkozik velem. Most mit mondhatnék erre?” Ő is állatok megkínzásával kezdte „pályafutását”: a háza körül rengeteg kutya és macska csontvázát találták meg a nyomozók.

Albert DeSalvo, a bostoni fojtogató 13 nőt erőszakolt és ölt meg 1962–1964 között, gyerekkorában macskákat és kutyákat fogott dobozból készült csapdákkal, és a doboz résein keresztül halálra nyilazta azokat.

Jeffrey Dahmer kutyák, békák és macskák fejét tűzte karóra, mielőtt nekikezdett ámokfutásának, aminek során 17 férfit és fiút kínzott, majd ölt meg. Dahmer valódi vadállat volt: a nemi erőszaktól, kínzástól, feldarabolástól, nekrofíliától, valamint a kannibalizmustól sem riadt vissza. 1994-ben egy rabtársa verte agyon egy vasrúddal.

A Lokál az állatkínzás ellen

Nem biztos, hogy mindenben egyetértünk, de az állatkínzás elleni harc közös ügyünk. Az emberi kegyetlenség sokszor határtalan, pedig az állatok csak szeretetet adnak, védtelenek. Küldjük börtönbe az állatkínzókat! A Lokál kiáll az állatok jogaiért, kövesse a „Börtönt az állatkínzóknak!” Facebook-oldalunkat! Kérünk mindenkit, aki állatokkal kapcsolatos brutalitással találkozik, írja meg nekünk a Facebook-oldalon, vagy küldje el a szerkesztoseg@lokal.hu címre. Bátran csatoljon fotót beszámolójához, hogy annak minél nagyobb hangot adjunk, ezzel növelve az esélyét, hogy az állatkínzó elnyeri méltó büntetését. Természetesen nem csak a tragédiával végződő esetekkel foglalkozunk. Sikertörténeteket, szerencsés kiszabadításokról, megmentésekről szóló sztorikat is megoszthatnak velünk. Ismerje meg a világ a névtelen hősöket is, akik folyamatos harcot vívnak a kegyetlen emberekkel!

Börtönt az állatkínzóknak! Kövessen minket a Facebookon:

https://www.facebook.com/bortontazallatkinzoknak/

Kapcsolódó Cikkek