2018. július 18., szerda
Frigyes

Belföld

Ellentétet szült a Jobbikban a nyugdíjasügy

Nem ez a jó megfogalmazás – reagált párttársai nyugdíjasokat becsmérlő szavaira Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke. Korábban Vona Gábor, a párt elnöke és Staudt Gábor frakcióvezető-helyettes is sértegette az időseket. Sneider mostani kijelentése arra utal, hogy mindez belső feszültségeket okozhatott Simicska Lajos csicskapártjában.

Sneider Tamást a hirado.hu stábja a minap párttársainak a nyugdíjasok radikalizálódásáról tett kijelentéseiről is kérdezte. A Jobbik alelnöke elmondta, nem ez a jó megfogalmazás. Tehát Sneider burkoltan kifejezte: nem ért egyet Vona Gábor elnök és Staudt Gábor frakcióvezető-helyettesek nyugdíjasokat becsmérlő kifejezéseivel.


Sneider Tamás, a Jobbik vezérszónoka
MTI Fotó: Soós Lajos

Az egész ügy néhány hete kezdődött: Vona Gábor saját közösségi oldalán közölt félre nem érthető sorokat az idősekről.

– Kedves bácsikák és nénikék magukból kivetkőzve ugranak egymásnak, vért akarnak ontani remegő kezeikkel, ordibálnak trágárul és hörgik fel a XX. század minden traumáját – írta a pártelnök július 22-én. – Húzták maguk mögött a kis bevásárlókosarukat, és ne szépítsük, a szemeikben gyűlölet lobogott, a szájukból pedig a szennyvíz folyt – folytatta a politikus, aki szerint az idősek „egymást eszik keserű lélekkel”. Szavai hatalmas felháborodást keltettek, és nyugdíjasszervezetek mellett a kormánypártok is többször bocsánatkérésre szólították fel Vona Gábort.


Fotó: Lokál

– Míg a Fidesz–KDNP és a kormány a nyugdíjasok erkölcsi és anyagi megbecsülésével fejezi ki tiszteletét az idősek iránt, addig a Jobbiktól és annak elnökétől, Vona Gábortól csak tiszteletlenséget, sértegetést kapnak az érintettek – jelentette ki például a fideszes Nyitrai Zsolt, aki emlékeztetett: 2010 óta 23 százalékos nyugdíjemelés valósult meg. Emellett az áfa- és rezsicsökkentés is kedvezően érintette az időseket, akik jövőre – a gazdasági növekedés mértékétől függően – nyugdíjprémiumra is számíthatnak.

Vona szavait később Staudt Gábor überelte. Szerinte a nyugdíjasok Magyarországon „radikalizálódtak”. Egyre sűrűbben fordul elő, hogy baloldali és fideszes nyugdíjasok „véresre verik egymást”. – Ott még nem tartunk, hogy fegyvert fognak, (…) de ne is jussunk el idáig – fogalmazott.

Kapcsolódó Cikkek

  • Irma néni folytatja

    Irma néni folytatja

    Román Józsefnét – vagy ahogy a gyerekek ismerik, Irma nénit – nemrégiben az ország legkedvesebb konyhásnénijének választották az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet versenyén.

  • Hatalmasra nő a családtámogatás

    Hatalmasra nő a családtámogatás

    A kormány változatlan intenzitással támogatja a magyar családokat, és jövőre minden eddiginél több pénzt fordít rájuk – mondta az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós.

  • Budapest rejtett csodáiról írt a CNN

    Budapest rejtett csodáiról írt a CNN

    Évente több millió turista érkezik Budapestre, hogy megcsodálhassa egyebek mellett a Parlamentet, a budai Várat vagy a Hősök terét. A CNN Travel nemrég azt a kilenc kevésbé ismert helyet gyűjtötte csokorba, amelyek sok utazó előtt rejtve maradnak, pedig gyönyörűek vagy éppen érdekesek.