2018. július 21., szombat
Dániel, Daniella

Egyéb Szolnok

Kerékpárosverseny, ahol a cél nem a gyorsaság

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata augusztus 23-án kerékpáros ügyességi vetélkedőt szervez felső tagozatos és középiskolás diákok részére „Nyár végi teker(g)ő” címmel az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ Nonprofit Kft., a Tourinform Szolnok Iroda és a Szolnoki Rendőrkapitányság közreműködésével.

A rendezvény célja a város kerékpárút-hálózata és a szolnoki kerékpáros turizmus népszerűsítése mellett a diákok tudásának bővítése a szolnoki fejlesztésekhez, a megyeszékhelyhez kötődő tudnivalókkal, város- és sporttörténeti kérdésekkel kapcsolatosan, melyet játékos-vetélkedős formában kívánnak megvalósítani a szervezők.


Éppen ezért a „Nyár végi teker(g)ő” nem egy gyorsasági verseny, nem az a cél, hogy a résztvevők minél hamarabb teljesítsék a távot, tehát nem az idővel futnak versenyt, eredményüket az egyes megállókban nyújtott teljesítményük határozza meg, miközben önfeledten, magukat jól érezve tölthetnek el egy vidám délutánt.

A rendezvényen hat állomáson (Tiszai hajósok tere – Vízilabdaaréna – Turisztikai és Szabadidő Központ – Sportcentrum Játéktér – Rózsakert – Városháza) mérhetik össze szellemi és gyakorlati tudásukat a résztvevők. Azok a fiatalok, akik a legtöbb pontot gyűjtik össze, az értékes nyeremények mellett akár egy új kerékpárral is gazdagabbak lehetnek.

Regisztrációs határidő: 2017. augusztus 20-ig a marketing@ph.szolnok.hu e-mail-címen név, életkor és szülők elérhetőségének megadásával vagy személyesen a Tourinform Szolnok Irodában. A regisztrációt követően a szervezők részletes tájékoztatást küldenek a további tudnivalókkal kapcsolatosan.

Kapcsolódó Cikkek

  • Megtanultunk újraéleszteni

    Megtanultunk újraéleszteni

    Kollégánk, Fehér György nem csupán remek sportújságíró, de évekig mentősként is dolgozott. Újraélesztő tanfolyamán megtanultuk, mit kell tenni, ha netán olyan helyzetbe kerülnénk, hogy újra kellene éleszteni valakit, és megismertünk a félautomata újraélesztő készülék használatát is.

  • A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A vártnál sokkal több nevezővel, remek hangulatban zajlott le szombaton a Balaton-átevezés, amelyet első alkalommal rendezett meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és Fonyód közösen.

  • Példátlan magyar siker!

    Példátlan magyar siker!

    Óriási fieszta volt Debrecenben, hiszen a junior női válogatott világbajnok lett, nyolcadik meccsén is megőrizte veretlenségét az U20-as csapat, így a Norvégia elleni győzelem vébéelsőséget jelentett.

  • Kiállítások Izraelről

    Kiállítások Izraelről

    Július 10-én a Művészetek Házában két kiállítást nyitottak meg, amely a Babits Mihály Kulturális Központ és a Szekszárdi Magyar-Izraeli Baráti Társaság szervezésében Izrael állam függetlenségének 70. évfordulója alkalmából rendeznek.