EUR: 326,27 Ft
CHF: 294,53 Ft
2019. július 17., szerda
Endre, Elek

Egyéb Szombathely

Krimibe csomagolt ismeretterjesztés

Opál, a főszereplő – ahogy az írónő is – sokízületi gyulladásban szenved. Ennyi, ami összeköti és trilógiává fűzi Rozán Eszter első, második és a legújabb, negyedik kötetét.

Rozán Eszter  könyvei neki is segítenek állapota elfogadásában Fotó: Büki László

De mindegyik külön-külön is izgalmas, önálló történet, sok humorral, némi társadalomkritikával fűszerezve, krimibe csomagolva – az olvasók szavaival élve: letehetetlenek.


 

– Igen, rögtön könyvnek szántam. Amellett, hogy az írás segített az állapotom feldolgozásában, szerettem volna, ha mások is tudják, megértik, mi ez a betegség – idézte fel első kötetének, A maroknyi heroinnak a születését Rozán Eszter. Egy év után következett a folytatás, az Amanda című regény formájában, amit az idén egy újabb kötet követett. Közben megjelent Tilosban című könyve is, de ez a három tekinthető trilógiának, egyfajta fejlődésregénynek. Mindhárom történet főszereplője Opál, aki sokízületi gyulladásban szenved, de amíg az első részben vívódik, nem tudja, hogyan birkózik meg majd a betegséggel, addig a harmadik részben – a most megjelent Golgotavirágban – már tünetmentes és tele van új tervekkel.  – Ez a közös szál, de a regények elsősorban nem a betegségről szólnak. Társadalmi kérdésekkel, például az elvándorlás problémájával és a generációk közti nehézségekkel is foglalkozom. A főszereplő angoltanár, aki az osztályában a diákjaival, otthon pedig a kamasz fiával nem találja sokszor a közös hangot. Ráadásul férje munkanélkülivé válik és külföldre megy dolgozni. Olyan élethelyzetek ezek, amelyek bárki számára ismerősek lehetnek. Természetesen az első kötet címe sem véletlen: annak középpontjában a drogfogyasztás áll – mesélte az írónő.

Borítóterv: Nagy Gina

Talán ez Rozán Eszter (egyik) sikerének a titka: egy kicsit minden ismerős, mégis más. – A karaktereim kitalált személyek, de valóságos elemeket is hordoznak. Néhány tanáromnak például ismerősek lehetnek azok a jelenetek, amikor Opál visszaemlékezik a középiskolás éveire. Kicsit olyan, de mégsem. Megtörténtek, csak nem pont így.  Valóságos személyek, de nem pont olyanok, mint a valóságban, mert elvettem, hozzáadtam, átgyúrtam. A helyszínekkel kapcsolatban is ugyanígy jártam el: valaki mondhatja azt, hogy jé, ez Szombathelyen játszódik, de aztán rájön, hogy mégsem. Feltűnnek olyan utcák, helyszínek, épületek, amelyek valójában is ugyanott találhatóak, de aztán ezt néhány oldallal később valami megcáfolja – fogalmazott a szerző. Az írónő mindezt ráadásul krimibe csomagolta, tehát egyik kötetből sem maradhat ki a gyilkosság és az azt követő nyomozás. – Igyekszem a szórakoztatás mellett mélyebb ismeretekkel is szolgálni az olvasóknak. Mindegyik regényemnek jóval mélyebb rétegei is vannak, viszont úgy gondoltam, hogy az a legjobb műfaj, mert leköti az olvasót. Azt szokták mondani, hogy a könyveim letehetetlenek – tette hozzá.


Rozán Eszter ügyelt arra is, hogy mindegyik regénye több szálon fusson: az egyik a jelen, a másik a 80-as évek. Nem véletlen tehát, hogy a fiatal és az idősebb generáció is kedveli a nagyobb könyvesboltokban beszerezhető könyveit.

Várhatóan jövőre jelenik meg az ötödik könyve, amelyben – az eddigi szálakat lezárva – egy teljesen új témát érint. – Annyit elárulhatok róla, hogy a főszereplő kettős életet él, nagy meglepetéssel szolgál majd.  Szokták kérdezni, hogy mennyire írok magamnak és mennyire a közönségnek. Én úgy vagyok vele, hogy igyekszem a kettőt ötvözni. Szerintem mindig – így ebben az esetben is – az arany középutat kell megtalálni – mondta a Lokál Extrának Rozán Eszter.

Kapcsolódó Cikkek

  • Az EP-választás után tovább erősödhet Magyarország

    Az EP-választás után tovább erősödhet Magyarország

    Az európai parlamenti választás után életbe lépő intézkedések és elfogadott törvények jó alapot adnak Magyarország további erősödéséhez – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.

  • Túl szexi lány

    Túl szexi lány

    Hatodik alkalommal rendezték meg a Besenyszögi Városnapot a Fecskelyuki Sportpályán. A rendezvény egész napos kikapcsolódást nyújtott a látogatóknak: számtalan előadás, népdalkör, táncosok, freestyle foci show, mulatós műsor, zenés tűzijáték, tűzugrás és természetesen koncertek is várták a fiatalokat és időseket egyaránt.

  • Nemzetközi vizekre evez a Miskolci Egyetem robotja

    Nemzetközi vizekre evez a Miskolci Egyetem robotja

    Külföldi piacokra is eljuthat az a víz alatti robot, amelyet a Miskolci Egyetem vezetésével nemzetközi csapat fejlesztett az uniós támogatású, Horizont 2020-as UNEXMIN (Underwater Explorer for flooded Mines) projekt keretében.