2018. július 21., szombat
Dániel, Daniella

Egyéb Tatabánya

Látványos pofonokat ígérnek

Izgalmas muay thai és K1-párharcokat ígér idén is a Mega Tech Kupa. Az immár nyolcadik harcművészeti gálára az ország minden tájáról érkeznek harcosok.

– Augusztus 26-án a sportág krémje csap össze Tatabányán – értékelte az idei mezőnyt Bányász Adrián, a házigazda Mega Tech SE vezetőedzője. – Öt nehézsúlyú összecsapást rendezünk, de az alacsonyabb súlycsoportokban is kiváló küzdelmeket láthat majd a közönség. Akik ismerik a hazai mezőnyt, azok számára például az Albrecht Péter–Spéth Norbert összecsapás igazi csemegének ígérkezik.


A hazai versenyzők közül is többen ringbe lépnek, a legnagyobb érdeklődés Busai Gergely mérkőzését övezi.

– Gergő számára ezúttal igazán nehéz ellenfelet találtunk – hangsúlyozta a magyar muay thai válogatott szövetségi kapitányaként is tevékenykedő szakember. – Nagy Krisztián erős és technikás versenyző, vélhetően parádés meccset vívnak majd ők ketten.

Az augusztus 26-i Mega Tech Kupának idén is a Földi Imre Sportcsarnok ad otthont.

Kapcsolódó Cikkek

  • Megtanultunk újraéleszteni

    Megtanultunk újraéleszteni

    Kollégánk, Fehér György nem csupán remek sportújságíró, de évekig mentősként is dolgozott. Újraélesztő tanfolyamán megtanultuk, mit kell tenni, ha netán olyan helyzetbe kerülnénk, hogy újra kellene éleszteni valakit, és megismertünk a félautomata újraélesztő készülék használatát is.

  • A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A vártnál sokkal több nevezővel, remek hangulatban zajlott le szombaton a Balaton-átevezés, amelyet első alkalommal rendezett meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és Fonyód közösen.

  • Példátlan magyar siker!

    Példátlan magyar siker!

    Óriási fieszta volt Debrecenben, hiszen a junior női válogatott világbajnok lett, nyolcadik meccsén is megőrizte veretlenségét az U20-as csapat, így a Norvégia elleni győzelem vébéelsőséget jelentett.

  • Kiállítások Izraelről

    Kiállítások Izraelről

    Július 10-én a Művészetek Házában két kiállítást nyitottak meg, amely a Babits Mihály Kulturális Központ és a Szekszárdi Magyar-Izraeli Baráti Társaság szervezésében Izrael állam függetlenségének 70. évfordulója alkalmából rendeznek.