2018. január 22., hétfő
Artúr, Vince

Belföld

Patakba fulladt egy négyéves kislány Kerecsenden

Vízbe fulladt egy négyéves kislány a Heves megyei Kerecsenden pénteken – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.

Lázár Levente elmondta, a falu patakjában délelőtt találtak rá a holttestre. A kiérkező mentők próbálták újraéleszteni a gyereket, de már nem sikerült. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást gyermekkorú halálával végződő veszélyeztetés miatt.

Az MTI szemtanúktól úgy tudja: helybeliek húzták ki a patakból a gyermeket és először ők próbálkoztak az újraélesztéssel. Később mentőhelikopter is érkezett.

Ugyancsak a helyszínen lévők mondták el azt is, hogy a szülők a kislányt a nagypapára bízták, akinek a pillanatnyi figyelmetlensége miatt kerülhetett a gyerek a patakhoz.

Kapcsolódó Cikkek

  • Idén 6 százalék felett lehet a reálkeresetek emelkedése

    Idén 6 százalék felett lehet a reálkeresetek emelkedése

    Idén hat százalék felett alakulhat a reálkeresetek emelkedése a tárca számításai szerint – mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.

  • Óriási esemény lesz a miskolci farsang

    Óriási esemény lesz a miskolci farsang

    Charlie, Ismerős Arcok, a Takáts Tamás Blues Band, Pál Dénes, Varga Miklós, Vastag Csaba, a Paddy And The Rats és még sok más ismert előadó gondoskodik idén is annak a sokezer embernek a szórakozatásáról, akik ebben az évben is ellátogatnak Miskolc belvárosába az év legnagyobb téli gasztronómiai eseményére, a Becherovka Miskolci Farsangra.

  • Kövér: A magyar a megmaradás nemzete

    Kövér: A magyar a megmaradás nemzete

    A történelem ugyan szétválasztotta és szétszórta, de a kultúrájuk megtartja a magyarokat, ezért a magyarság nem a szétesés és a szétszóródás, hanem a megmaradás nemzete – jelentette ki Kövér László a felvidéki Dunaszerdahelyen, ahol köszöntőt mondott a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepségen vasárnap.