EUR: 334,94 Ft
CHF: 307,92 Ft
2019. szeptember 23., hétfő
Tekla, Líviusz

Külföld

Szigorú szankciókkal sújtották Észak-Koreát

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának 15 tagja szombaton egyhangúlag elfogadott határozattal újabb szigorú büntetőintézkedésekkel sújtotta Észak-Koreát nukleáris és rakétaprogramja miatt.

A szankció nyomán Phenjan évi 1 milliárd dollár (több mint 255 milliárd forint) exportbevételtől eshet el.


Az új intézkedéscsomag tiltja a szén, a vasérc, a vas, az ólomérc, az ólom, a hal és a tenger gyümölcseinek kivitelét. Ha betartják, Észak-Korea exportbevételei legalább egyharmaddal csökkenhetnek – mutatott rá Matthew Rycroft brit ENSZ-nagykövet. Amerikai kollégája, Nikki Haley szerint Phenjant érzékenyen fogja érinteni a veszteség.

A fenti lépéseken kívül utazási tilalommal és vagyonuk befagyasztásával sújtottak kilenc, a bankszektorban és a hadiiparban tevékenykedő észak-koreai magánszemélyt, illetve zárolták négy észak-koreai vállalat – köztük két bank és egy biztosító – vagyonát. Az érintett pénzintézetek egyike az Észak-koreai Külkereskedelmi Bank, amely a devizában zajló pénzügyi műveletek végrehajtásáért felelős.


A határozat egyúttal megtiltotta a külföldi és az észak-koreai cégeknek, hogy közös vállalatokat hozzanak létre, illetve elrendelte a már létező társaságokba való befektetések leállítását.

A 2371-es határozat 2006 óta a nyolcadik a maga nemében. A Biztonsági Tanács legutóbb júniusban fokozta a nyomást Észak-Koreán, de Phenjant eddig nem sikerült megfékezni. Donald Trump amerikai elnök januári beiktatása óta ezek az első BT-szankciók, amelyeket amerikai kezdeményezésre léptettek életbe Észak-Koreával szemben.

A tízoldalas határozat egyúttal elítélte a phenjani rezsim legújabb rakétakísérleteit. Észak-Korea július 4-én kilőtte első interkontinentális ballisztikus rakétáját, amelyet július 28-án egy második követett. Szakértők számításai szerint a Hvaszong-14-es típusú rakéta hatósugara 10 ezer kilométer, és Észak-Korea akár Los Angelest, Denvert vagy Chicagót is elérheti vele.

A határozat egyhangú megszavazása és a kínai vétó hiánya azt mutatja, hogy jelentősen változott a határozott nyomásgyakorlástól eddig ódzkodó Peking hozzáállása a phenjani rezsimhez.

Kapcsolódó Cikkek

  • Csődbe ment a legrégibb brit utazási iroda

    Csődbe ment a legrégibb brit utazási iroda

    Csődbe ment hétfőn és azonnali hatállyal beszüntette tevékenységét a legrégibb brit utazási iroda, a Thomas Cook, amelynek több százezer utasa tartózkodik jelenleg is a világ különböző üdülőhelyein.

  • A nap képe: Tök jó tökfesztivál

    A nap képe: Tök jó tökfesztivál

    Már áprilisban elkezdik a készülődést a ludwigsburgi tökfesztiválra úgy, hogy a világ minden tájáról begyűjtött, különböző tökfajták magjait kis cserepekbe elültetik, majd 3-4 héttel később átszállítják egy botanikuskertbe, ahol gondos ápolás mellett „felnevelik”.