2019. július 21., vasárnap
Dániel, Daniella

Egyéb Szekszárd

Vigyáznak a pénzünkre

A fogyasztóvédelem munkatársai folyamatosan vizsgálják az ártájékoztatást, áralkalmazást, különösen a meghirdetett akciók és a kuponos értékesítések során.

A Tolna Megyei Kormányhivatal munkatársai a megvételre kínált termékek eladási és egységárának, akciós eladási és egységárának, illetve a különböző szolgáltatások díjának feltüntetésére vonatkozó jogszabályi előírások megtartását ellenőrzik – olvasható a Szekszárdi Járási Hivatal jelentésében. Ez évben a vizsgálatok során összesen 121 kereskedelmi egységet  ellenőriztek, amelyek 33 százalékában, összesen 40 egységben tapasztaltak valamilyen jogsértést. Az évről évre ismétlődő ellenőrzések ellenére a feltárt hiányosságok aránya még mindig magasnak mondható. Míg az eladási ár tekintetében az ellenőrzések 12 százalékában fordult elő szabálytalanság, addig az egységár vonatkozásában 35 üzletben állapítottak meg hiányosságot, itt a kifogásolási arány 29 százalék volt.


Nap mint nap vásárolunk, bizony előfordul, hogy többet fizetünk, mint amennyit az árun vagy a polcon feltüntettek
Illusztráció: Fazekas Zoltán

A fogyasztóvédelmisek minden vizsgálatot próbavásárlással kezdenek, különösen az akciók és a kuponos értékesítések teljesülését vizsgálják. Az eddigi ellenőrzések során a járási hivatalok munkatársai összesen 121 alkalommal 1068 darab terméket vásároltak a megyében, amelyekből 397 darab akciós volt. A próbavásárlások során jogsértést 40 esetben, 132 termékkel kapcsolatban állapítottak meg az ellenőrök. Egy alkalommal 130 forinttal számoltak többet a vásárolt termék tényleges áránál. Több üzletben előfordult viszont, hogy az akció lejártát követően az akciós eladási ár kint maradt a polcokon, és a pénztárnál persze a magasabb összeget számolták fel.

Az ellenőrzések tapasztalatai alapján elmondható, hogy továbbra is a napi cikkeket értékesítők körében, azaz a kisebb élelmiszerüzletekben, élelmiszer-áruházláncokban, vásárcsarnokokban, piacokon, pékségekben, hús-hentesáru üzletekben fordult elő a legtöbb jogsértés. Látható, hogy szükség van a hatósági ellenőrzésre, mert bizony nemritkán előfordul, hogy megkárosítanak bennünket. A fogyasztók érdekeinek védelmében tehát a kereskedők, vállalkozók ezután is bárhol, bármikor számíthatnak a hatóság megjelenésére.


Kapcsolódó Cikkek

  • A Vodafone felvásárolja a UPC-t

    A Vodafone felvásárolja a UPC-t

    Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a Vodafone csoport 18,4 milliárd euróért megvásárolja a Liberty Global német, cseh, román és magyar leányvállalatát, így a UPC Magyarországot is.

  • Pintér Gábor: Ezzel a fejlesztéssel kerületünk betegellátása is javul

    Pintér Gábor: Ezzel a fejlesztéssel kerületünk betegellátása is javul

    Pintér Gábor, a Fidesz–KDNP XV. kerületi frakcióvezetője, kerületünk polgármesterjelöltje és Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere adta át a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben azt az két digitális diagnosztikai eszközt, illetve a hozzájuk tartozó informatikai fejlesztést, amely az Egészséges Budapest Programból nyújtott 280 millió forintos támogatásnak köszönhetően valósult meg.