EUR: 346,51 Ft
CHF: 324,66 Ft
2020. május 30., szombat
Janka, Zsanett

Egyéb Zalaegerszeg

A KRESZ megtanulását nem lehet elég korán elkezdeni

Statisztikai adatok szerint a gyermekkori halálokok között a balesetek vezetnek: az egyéves kor után bekövetkező tragédiák több mint feléért a különböző, több szervet érintő sérülések a felelősek. A világon minden évben 800 ezer gyermek veszíti életét valamilyen baleset következtében.

A Biztonság Hete keretében KRESZ-FESZT hívta fel a gyermekek figyelmét a kockázatokra. A rendezvény a TISPOL (Európai Közlekedési Rendőrségi Hálózat) által meghirdetett úgynevezett EDWARD (European Day Without A Road Death) Dayhez – Európai Nap Közúti Áldozatok Nélkül – kapcsolódóan hívta fel a figyelmet arra, hogy a legtöbb baleset kellő körültekintéssel megelőzhető. Az Európai Bizottság által támogatott kezdeményezés célja az volt, hogy ezen a napon senki se veszítse az életét Európa közútjain, holott nap mint nap átlagosan 70 ember hal meg tragikus körülmények között közúti balesetben. Szeptember 21-én szerették volna elérni, hogy valamennyi úthasználó – akár csak néhány percig – gondolkodjon el arról, hogy az ő magatartása milyen veszélyhelyzeteket idézhet elő mások számára.


Dr Gerhard Munsch fogalmazta meg a biztonságos közlekedés három alapelvét: A tilosat sohasem! A kötelezőt mindig! Olykor a megengedettet sem!

A Zala Megyei Rendőr-Főkapitányság az országos kezdeményezéshez csatlakozva meghívta a Kiss utcai óvodásokat, valamint az első és nyolcadik osztályosokat a KRESZ-FESZT közlekedésbiztonsági programjára. A hat ovis csoporttal rendőrök járták végig a környéket, és elmagyarázták a kicsiknek, mit jelentenek a táblák, miért fontos a gyalogátkelőhely, mikor szabad átkelni, hogyan kell kiszállni az autóból, mi a biztonsági öv szerepe. – Az elsősök az óvodából kikerülve még szárnyaszegettek, gyakorolniuk kell a mindennapi szabályokat, hiszen többségük addig csak a szülővel közlekedett – mondta el lapunknak Horváth László rendőr őrnagy, a Zala Megyei Baleset-megelőzési Bizottság titkára. A gyermekek kaptak láthatósági mellényt, különböző kiadványokat, amelyekből bővíthetik KRESZ-tudásukat, a nyolcadikosok pedig azzal is szembesülhettek, hogy aki elmúlt 14 éves, az már büntethető, sokkal nagyobb a felelőssége. 

A rajzokkal teli közlekedésre nevelő kiadvány nagy kedvenc lett
Fotó: Inhof András

A Kéklámpás Ördögök Motoros Polgárőr Egyesület polgárőrei mutatták be az életmentő defibrillátort, a stabil oldalfekvést, valamint motorosbaleseteknél a sisaklevétel helyes módját, hiszen a sulimoped, a robogó korszaka a nyolcadikosoknál hamarosan elkezdődik.


A motoros polgárőröktől az újraélesztés módjával eszközeivel ismerkedtek a fiatalok
Fotó: Inhof András

A gyerekek nagyon fogékonyak a tájékoztatásra, a szituációs, játékos feladatokra, kellenek a tapintható, „élettérbe épített” oktatások, külső helyszínekre szervezett programok. Jövő tavaszra tervezik a folytatást, például a rendőrség épülete mögötti szürke falfelületet szeretnék színesebbé tenni, ezért felhívták a tanintézmények, óvodák figyelmét, hogy egy-egy falfelületet örökbe lehet fogadni, és a gyerekek rendőri felügyelet mellett felfesthetik élményeiket, természetesen csak olyat, amelynek baleset-megelőzési mondanivalója van.

Már a megnyitó előtt nagy volt nyüzsgés, fürkésző szemmel méregették az állomáshelyeket
Fotó: Inhof András

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Vili bá’ példát mutat!

    Vili bá’ példát mutat!

    Köstner Vilmos mesteredző láthatóan azt is betartja, ami csak javasolt: maszkba tartott edzést, kezében fertőtlenítős flakonnal.

  • Milliókat hozott a Tankcsapda-whiskey

    Milliókat hozott a Tankcsapda-whiskey

    Percek alatt fogyott el a Tankcsapda whiskey-je és itt most nem arra kell gondolni, hogy a fiúk gyorsan a pohár fenekére néztek. A rockbanda tagjai, összefogva a Jim Beam gyártójával Tankcsapda-díszdobozás változatot dobtak piacra, jótékony céllal.

  • Wojtyla100

    Wojtyla100

    Életnagyságú szobrot kapott a Szent István Bazilikában II. János Pál pápa (polgári nevén Karol Wojtyla) születésének századik évfordulója alkalmából.