2019. október 18., péntek
Lukács

Külföld

A végső, megsemmisítő “nagy ugrás” felé tart a Cassini űrszonda

A Szaturnusz kutatására küldött Cassini űrszonda végrehajtotta azt a pályamódosítást, mely a végső, megsemmisítő “nagy ugrás” felé irányította – írta a BBC hírportálja.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) űrszondája 120 ezer kilométerre közelítette meg hétfőn a gyűrűk övezte bolygó Titán nevű holdját, ez a találkozás eléggé eltérítette a járművet ahhoz, hogy új pályáján végül becsapódjon a Szaturnuszba. A “nagy ugrás” pénteken következik be.


A Cassini a bolygó felhői között darabjaira fog törni, alkatrészei elolvadnak és eloszlanak a Szaturnusz gázlégkörében.

Tizenhárom éve, mióta az űrszonda a bolygóhoz megérkezett, mindig a Titánnak, a Naprendszer második legnagyobb holdjának gravitációs erejét vette igénybe, hogy különböző pozíciókba “csúzlizza” magát a Szaturnusz tanulmányozásához.


Jó döntésnek bizonyult, hogy a Cassini a Titánra hagyatkozott, máskülönben a járműnek minden irányváltáskor be kellett volna indítania a hajtóműveit, így gyorsan kifogyott volna az üzemanyaga.

A Szaturnusz vizsgálatára tervezett Cassini-Huygens-űrszondát 1997. október 15-én indították. Az anyaszonda, a Cassini feladata az volt, hogy a Szaturnusz körül keringve vizsgálja a bolygót, valamint annak gyűrű- és holdrendszerét. A Cassinivel együtt utazó Huygens nevű leszállóegységet, mely az Európai Űrügynökség (ESA) projektje, a Titán óriáshold részletes helyszíni vizsgálatára küldték.

A Huygens fedélzetén magyar közreműködéssel készített berendezések is helyet kaptak. Az MTA Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet – ma MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont – szakemberei a fedélzeti magnetométer és a plazmaspektrométer földi ellenőrző és kalibráló rendszerét alkották meg.

A szondapáros 2004. július 1-jén állt pályára a Szaturnusz körül. A Huygens 2004. december 25-én vált le az anyaszondáról, majd 2005. január 14-én sima leszállást végzett a Titán addig teljesen ismeretlen felszínére.

Az igazság odaát van

Kapcsolódó Cikkek

  • Megszületett a megállapodás a brexitről

    Megszületett a megállapodás a brexitről

    Megszületett a megállapodás a felek között az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről szóló szerződésről – jelentette be Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Boris Johnson brit kormányfő csütörtökön.

  • Orbán Viktor: Visegrádi partnereink készek ismét segíteni a magyar határvédelmet

    Orbán Viktor: Visegrádi partnereink készek ismét segíteni a magyar határvédelmet

    Ha Törökországból nem Szíria, hanem Európa felé indul újra a felerősödő migrációs hullám, akkor Csehország, Lengyelország és Szlovákia kész segítséget nyújtani Magyarországnak határai megvédéséhez – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke a visegrádi országok EU-csúcs előtti brüsszeli egyeztetését követően, csütörtökön.

  • Ismét migránsok százai érték el a görög partokat

    Ismét migránsok százai érték el a görög partokat

    Továbbra sem apad a Görögországot érő migrációs hullám, az utóbbi egy napban legalább 474 menedékkérő érkezett a görög égei-tengeri szigetekre – közölte az athéni polgári védelmi minisztérium és parti őrség csütörtökön.