2020. június 05., péntek
Fatime, Fatima

Egyéb Érd

Amatőrök az arénában

Fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepelte az ÉRD Kézilabdaklub, és a jubileumi ünnepséget emlékezetessé kívánták tenni még egy eseménnyel: létrehozták a klub amatőr szakágát.

A klub fennállásának negyvenedik évfordulóján az amatőr szakág megalapítása mellett megrendezték az Érd amatőr kézilabdakupa küzdelmeit is, amelyre tizenkét csapat nevezett. Először valamennyi regisztrált résztvevő megkapta amatőrkézilabda-mezét, ezt orvosi vizsgálat követte.


A hivatalos megnyitó után az első programpont zenés bemelegítés volt, amelyet az egyesület szakképzett utánpótlásedzői tartottak.

A bemelegítést az egyesület szakképzett utánpótlás edzői vezényelték

A délelőtti csoportmeccseket követően kialakultak a délutáni helyosztók párosításai. Mint a handballerd.hu beszámolt róla: a jó hangulatú, fordulatos mérkőzéseken az egyesület „Rózsaszín síp” akciójában kiképzett ifjúsági csapatának játékosai bíráskodtak.

A vállalkozó kedvűek kipróbálhatták büntető-lövő tudományukat a sportágban csak „hetesölő”-nek nevezett Szvetlana Gridnyevával szemben

A délutáni mérkőzéseken már a helyezésekért folyt a harc. A bronzmérkőzésen a Még mozgunk nevű csapat bizonyult jobbnak, a döntőben pedig az Érdi Polgármesteri Hivatal csapata nyert a Kétbalkezesek gárdája ellen.

Az Érd Amatőr Vándorkupa nyertese, az Érdi Polgármesteri Hivatal csapata, ezúttal védekezésben
Fotók: erdhandball.hu

Akik pedig valóban nemcsak nézni, hanem csinálni is szeretnék a kézilabdát – és jelentkeztek az amatőr szakágba – ettől a héttől kezdve már járhatnak edzésre is.

 

Az Érd Amatőr Vándorkupa végeredménye:

  1. Érdi Polgármesteri Hivatal
  2. Kétbalkezesek
  3. Még mozgunk
  4. Feláldozhatók 07
  5. Ifi III. szülők
  6. Vasmű út
  7. Turmix 00’02
  8. U11 Veteránok
  9. Retro Team 2003
  10. Kapureccsentők
  11. Diósdi Nyuggerek
  12. Unikornisok

Kapcsolódó Cikkek

  • Trianonra emlékeznek

    Trianonra emlékeznek

    Az Operaház kórusa is megemlékezik a Trianoni döntés 100. évfordulójáról. A társulat egy klipet forgatott, amelyet a zebegényi Trianon-emlékműnél vettek fel.

  • Megváltozik a PAPI

    Megváltozik a PAPI

    Pécs önkormányzata közleményben jelentette be, hogy mivel a járvány kapcsán elrendelt korlátozások nagy részét enyhítették, vagy meg is szüntették, a Program A Pécsi Idősekért (PAPI)június 2-tól csak azokat a szolgáltatásokat nyújtja, amelyeket eredetileg terveztek.

  • Felszerelték a felekezeteket

    Felszerelték a felekezeteket

    T. Mészáros András volt polgármester is segített az egyházi felekezeteknek biztosított kézfertőtlenítő szerek szétosztásában.