2019. március 23., szombat
Emőke

Külföld

Az FBI is figyelmeztetett az anarchista tüntetések veszélyeire

A belbiztonsági minisztérium és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) 2016 óta folyamatosan figyelmeztette a Fehér Házat a szaporodó anarchista és az úgynevezett “antifa” tüntetések veszélyeire – írta a Politico című lap szombaton.

A lap a belbiztonsági minisztérium és az FBI bizalmas dokumentumaira és nevük elhallgatását kérő tisztségviselőkkel készített saját interjúira hivatkozva közölte információit.


A riport szerint a szövetségi hatóságok 2016 eleje óta tapasztalták a szélsőbaloldali és “antifának” nevezett antifasiszta tüntetések szaporodását, s ezt olyan veszélyesnek ítélték, hogy “belföldi terrorista erőszak” címén gyűjtötték az adatokat. Úgy vélték, hogy az “anarchista szélsőségesség” tehető felelőssé a nagygyűléseken és nyilvános rendezvényeken elharapódzó erőszakért. Ezek a csoportok – írta a lap – voltak a felelősek rendőrök, kormányzati és politikai intézmények elleni támadásokért, valamint a “kapitalista rendszer szimbólumainak tartott fajgyűlölet, társadalmi igazságtalanság és fasizmus” elleni erőszakos fellépésekért.

A tavaly novemberi elnökválasztás után ezek a szélsőbaloldali csoportok újabb célpontokat találtak maguknak a republikánusokban, valamint a fehér fajgyűlölőkben és a nacionalistákban, akik üdvözölték Donald Trump győzelmét.


A Politico megállapítja: ezek a bizalmas dokumentumok erősíteni látszanak Donald Trump álláspontját a Charlottesville-ben kirobbant zavargásokkor. A virginiai egyetemi városban az 1861-1865 között dúló amerikai polgárháború déli főparancsnokát, Robert Lee tábornokot mintázó szobor védelmében vonultak fel tüntetők, köztük fehér fajgyűlölők is. Velük szemben ellentüntetésre is sor került. Donald Trump a halálos áldozattal is járó véres összecsapások utáni első beszédében a tüntetők mindkét táborát felelőssé tette.

A Politico által megszólaltatott – nevük elhallgatását kérő – rendőrök mindazonáltal hangsúlyozták, hogy a helyzet eldurvulásához nagyban hozzájárult Donald Trump szerintük gyújtó hangú retorikája is.

A lap megállapítja: mindkét oldal szélsőségesei arra használják fel az erőszakos összecsapásokat, hogy tagokat és híveket toborozzanak maguknak, pénzt gyűjtsenek akcióikhoz és még több erőszakos akcióval fenyegessenek. A Politico megemlíti, hogy ez történt már Charlottesville előtt is, például Texasban, Kaliforniában, Oregonban. A texasi fővárosban, Austinban például felfegyverkezett “antifa” tüntetők támadták meg Donald Trump támogatóit és híveit – emlékeztet a lap.

Brian Levin, a New York-i rendőrség tisztje szerint mind a rasszisták, mind az antifák egyre gyakrabban jelennek meg fegyverekkel, és az összecsapásokról azonnal “tudósítanak” a közösségi médiában, így a tüntetésbe bekapcsolódók száma mindkét táborban gyarapszik.

A belbiztonsági minisztérium és az FBI nem kommentálta a Politicóban megjelent riportot.

Kapcsolódó Cikkek