2020. május 28., csütörtök
Emil, Csanád

Egyéb XXII.kerület

Boldog baba-mama találkozó

Idén is a Klauzál Házba várták a XXII. kerületi Védőnői Szolgálat munkatársai az anyatejes babákat és mamákat, hogy közösen töltsenek el egy vidám délelőttöt. Az örömre az is okot adott, hogy Budafok-Tétényben nagyon jó a szoptatási arány, a budapesti és az országos átlag feletti a csecsemők anyatejjel történő táplálása.

Az itt dolgozó védőnők mindent megtesznek annak érdekében, hogy minden édesanya minél tovább tudja szoptatni gyermekét. A védőnői tanácsadás és segítő gondoskodás mellett az is kedvet csinál a mamáknak, hogy az anyatejes babák a statisztikai adatok szerint egészségesebbek, érzelmileg stabilabbak, pszichésen ellenállóbbak és kiegyensúlyozottabbak lesznek. A rendezvényről mosolyogva, lufival a kézben távozott Bosnyák Marci és Dávid, édesanyjuk, Rosta Eszter kíséretében.


– Marci három és fél, Dávid másfél éves. Mindketten nagyon jól érezték magukat, egész délelőtt játszottak. Mi, anyukák szintén jól mulattunk, jó egymással találkozni, picit nyugodtabban beszélgetni, megismerni újabb reformmódszereket, -ételeket. És ezt nem azért mondom, mert mi hivatalból itt vagyunk, hiszen Marci és Dávid a vezető védőnő unokái.

Kapcsolódó Cikkek

  • Vili bá’ példát mutat!

    Vili bá’ példát mutat!

    Köstner Vilmos mesteredző láthatóan azt is betartja, ami csak javasolt: maszkba tartott edzést, kezében fertőtlenítős flakonnal.

  • Milliókat hozott a Tankcsapda-whiskey

    Milliókat hozott a Tankcsapda-whiskey

    Percek alatt fogyott el a Tankcsapda whiskey-je és itt most nem arra kell gondolni, hogy a fiúk gyorsan a pohár fenekére néztek. A rockbanda tagjai, összefogva a Jim Beam gyártójával Tankcsapda-díszdobozás változatot dobtak piacra, jótékony céllal.

  • Wojtyla100

    Wojtyla100

    Életnagyságú szobrot kapott a Szent István Bazilikában II. János Pál pápa (polgári nevén Karol Wojtyla) születésének századik évfordulója alkalmából.