2020. június 03., szerda
Klotild, Cecília

Belföld

Csökken a kórházi fertőzések száma

Több területen is csökkenő tendenciát mutat a kórházi fertőzések száma – mondta az országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Szentes Tamás példaként említette, hogy javult a helyzet a clostridium difficile fertőzések vonatkozásában. Ebben jobbak a mutatóink, mint amilyenek például Finnországban vagy Németországban – jegyezte meg, hozzátéve: ez nem azt jelenti, hogy nincs hova fejlődni. Elmondta, hogy tavaly ezzel kapcsolatban kiadtak egy módszertant, s vélhetően ennek hatására harmadára csökkent az ilyen kórházi fertőzések, illetve az ehhez kapcsolódó járványok száma.


A helyettes államtitkár kiemelte továbbá, hogy a fertőzések megelőzésére, például a kézhigiénés szokásokra módszertanokat dolgoztak ki, voltak infrastrukturális fejlesztések és intézményi ellenőrzések is. Szentes Tamás azt is elmondta, hogy a kézhigiénére vonatkozó értékelési rendszerben az elmúlt években egyre több intézmény került jó, illetve kiváló kategóriába.

Azt is megemlítette: jelentős problémát jelent, hogy az utóbbi években egyre több a kórházakban a súlyos beteg. Az olyan betegek, akiket az új terápiáknak köszönhetően életben tudnak tartani. Hozzátette: az orvostudomány már ott tart, hogy olyan csecsemőket is életben tudnak tartani, akiket korábban elvesztettek volna. Az ilyen esetekben pedig nagyobb a kockázata egy-egy kórházi fertőzésnek, annak lefolyása súlyosabb, akár fatális is lehet – jegyezte meg Szentes Tamás.


További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Európa jövőjéről tárgyalt Orbán Viktor

    Európa jövőjéről tárgyalt Orbán Viktor

    Orbán Viktor miniszterelnök kedden videokonferencia keretében megbeszélést folytatott a V4-országok kormányfőivel, valamint Charles Michellel, az Európai Tanács (EiT) elnökével.

  • Készülni kell a járvány második hullámára

    Készülni kell a járvány második hullámára

    Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára az Országgyűlés keddi ülésén elmondta, hogy a koronavírus-járvány okozta válság 10 év eredményeire jelent veszélyt, de a kormány mindent megtesz, hogy az időben meghozott döntésekkel a gazdaságvédelmi intézkedésekkel és összefogással legyőzzük az akadályokat.