EUR: 343,47 Ft
CHF: 316,31 Ft
2020. június 06., szombat
Norbert, Cintia

Egyéb Tatabánya

Elindulhat a sportcsarnok építése

Schmidt Csaba polgármester és Bencsik János országgyűlési képviselő közösen jelentette be, hogy az állami költségvetés 2017–2019 között összesen 15,2 milliárd forintot biztosít a beruházás megvalósítására, így elkezdődhet a sportcsarnok építése. Az építtető a Nemzeti Sportközpontok lesz.

Az energiatakarékos és így gazdaságosabban üzemeltethető sportlétesítménnyel Tatabánya nemcsak az ország „sporttérképére” kerül fel hangsúlyosabban, hanem a jövőben a vívók, a cselgáncsozók és a birkózók is méltó körülmények között készülhetnek a versenyekre, hogy sikeres szereplésükkel tovább öregbítsék Tatabánya jó hírét. Ráadásul városunk egy olyan új közösségi térrel gazdagodik, amely ideális helyszíne lehet vásároknak, koncerteknek és minden olyan nagy városi eseménynek, ahová korábban a Földi Imre Sportcsarnok kapacitása miatt nem fértek be az érdeklődők.


– Az új csarnok koncepciója kapcsán egyeztettünk a lakossággal, a sport- és civil szervezetekkel, így a nagyobb, hatezer fős csarnok mellett döntött a képviselő-testület – fogalmazott Schmidt Csaba polgármester. – Hiszem, hogy az új sportcsarnok hatalmas lehetőséget tartogat férfi kézilabdázóink számára, hiszen hazai pályán, a tatabányai szurkolók előtt játszhatják majd a nemzetközi kupamérkőzéseiket is. Emellett több más sportág ugyancsak jelentős fejlesztésnek örülhet: a vívók, a cselgáncsozók és a birkózók edzéskörülményei szintén teljesen megújulnak.

Az új, multifunkciós sportcsarnok akár világversenyek megrendezésére is alkalmas lesz.

Kapcsolódó Cikkek

  • Trianonra emlékeznek

    Trianonra emlékeznek

    Az Operaház kórusa is megemlékezik a Trianoni döntés 100. évfordulójáról. A társulat egy klipet forgatott, amelyet a zebegényi Trianon-emlékműnél vettek fel.

  • Megváltozik a PAPI

    Megváltozik a PAPI

    Pécs önkormányzata közleményben jelentette be, hogy mivel a járvány kapcsán elrendelt korlátozások nagy részét enyhítették, vagy meg is szüntették, a Program A Pécsi Idősekért (PAPI)június 2-tól csak azokat a szolgáltatásokat nyújtja, amelyeket eredetileg terveztek.

  • Felszerelték a felekezeteket

    Felszerelték a felekezeteket

    T. Mészáros András volt polgármester is segített az egyházi felekezeteknek biztosított kézfertőtlenítő szerek szétosztásában.