2020. május 29., péntek
Magdolna

Egyéb Veszprém

Eső áztatta a Mobilitási Hetet

Az időjárás alaposan megtréfálta az Európai Mobilitási Hét szervezőit, több, szabadtérre tervezett programot is tető alá kellett menekíteni az egész hetes esőzés miatt, de így is akadt miből válogatni.

A programsorozat megnyitásaként szeptember 15-én kiállítás nyílt a Városháza aulájában a veszprémi baleseti helyszínelők munka közben készített fotóiból. A kiállítás ötletgazdája Pintér József főtörzszászlós helyszínelő és balesetvizsgáló volt, aki több mint 1000 képből álló dokumentációval rendelkezik, amelyből ebből ötvenet választottak ki és állítottak ki közszemlére.


A hét során a környezetbarát technológiák szerelmeseit is elkényeztették: szerdán a Bagolyvár utcai parkolóházban egy elektromos robogót, illetve egy magyar fejlesztésű töltőrendszert mutattak be.

Testmozgással telt az autómentes nap (fotó: Kovács Bálint)

A Mobilitási Hét fő programja természetesen az autómentes nap volt pénteken, amikor a Wartha Vince utca Stadion előtti szakaszát lezárták a forgalom elől, és különböző vetélkedőket szerveztek a fiataloknak, akiket már az odajutással is kihívás elé állították, ugyanis futóversenyt hirdettek az Óváros tér és a Stadion között. A versenyre idén 400 iskolás jelentkezett, akik értékes nyereményekért, köztük kézilabdameccsjegyekért küzdöttek.

A baleseti helyszínelők fotóiból nyílt kiállítás (fotó: Gesztesi Ákos)

Az európai autómentes napot 1998 óta tartják meg, minden évben szeptember 22-én, hogy felhívják a városlakók figyelmét a megnövekedett autóforgalom által okozott környezeti problémákra, a közlekedési mód felelősségteljes megválasztására, a közösségi, a kerékpáros és a gyalogos közlekedés fejlesztésének szükségességére.

Futóversennyel indult az autómentes nap (fotó: Kovács Bálint)

Kapcsolódó Cikkek

  • Vili bá’ példát mutat!

    Vili bá’ példát mutat!

    Köstner Vilmos mesteredző láthatóan azt is betartja, ami csak javasolt: maszkba tartott edzést, kezében fertőtlenítős flakonnal.

  • Milliókat hozott a Tankcsapda-whiskey

    Milliókat hozott a Tankcsapda-whiskey

    Percek alatt fogyott el a Tankcsapda whiskey-je és itt most nem arra kell gondolni, hogy a fiúk gyorsan a pohár fenekére néztek. A rockbanda tagjai, összefogva a Jim Beam gyártójával Tankcsapda-díszdobozás változatot dobtak piacra, jótékony céllal.

  • Wojtyla100

    Wojtyla100

    Életnagyságú szobrot kapott a Szent István Bazilikában II. János Pál pápa (polgári nevén Karol Wojtyla) születésének századik évfordulója alkalmából.