2020. május 28., csütörtök
Emil, Csanád

Extra

Felmondott! Előremenekült Demcsák Zsuzsa

Negatív rekordokat döntött rövid ATV-s pályafutásával Demcsák Zsuzsa. Szerdán végül elébe ment a kirúgásnak, és egy rövid tárgyalást követően felmondott. Demcsák Zsuzsa a borús, esős idő ellenére napszemüvegben távozott.

Demcsák Zsuzsa talán minden idők legrövidebb pályafutását mondhatja magáénak az ATV berkein belül. A műsorvezető tegnap két időpontot is kapott, hogy megjelenjen a csatorna vezérigazgatója, Németh Szilárd előtt. Szerda délelőtt 10.30-kor végül elment a megbeszélt időpontra, de a székház előtt biztonsági őrök védték a bejáratot az újságíróktól és fotósoktól, majd állítólag egy hátsó ajtón keresztül vitték be őt az épületbe. A műsorvezetőt szállító és rá váró fehér autó egy idő után körözni kezdett a székház előtt, azt követően pedig a főbejárat előtt állt meg. A sofőr vélhetően Zsuzsával kommunikált, hogy végül melyik ajtón fog távozni. Röpke negyven percet kellett várni, míg végül Demcsák a távozása előtt a közösségi oldalon jelentette be, hogy ő mondott fel.


„Ma találkoztam dr. Németh Szilárddal, az ATV vezérigazgatójával. Kifejezetten jó hangulatú beszélgetést folytattunk, melynek végén döntöttem. Kóros fáradtságra hivatkozva ÉN(!) kértem a szerződésem felbontását, melyet Németh Szilárd elfogadott és közös megegyezéssel elválnak az útjaink” – írta közösségi oldalán, majd néhány perccel később a főbejáraton keresztül távozott, az ajtón még a csatorna vezetői is kikísérték. Tőlük nagy mosollyal és kézfogással búcsúzott. A borús idő és a zuhogó eső ellenére Zsuzsa hatalmas fekete napszemüvege mögül az újságíróknak is dobott egy félmosolyt. – Elmegyek egy időre pihenni, nem tudom, hol fogok feltűnni legközelebb – mondta, mielőtt becsukta a kocsi ajtaját, majd integetett, és a sofőr gázt adott.
Folyosói pletykák szerint a beszélgetés az ATV vezérigazgatója, Németh Szilárd és Demcsák között igen gyorsan lezajlott. – Szerintem fél óra sem telt el, de nem néztem a pontos időt, amikor Zsuzsa kijött a megbeszélésről. Úgy tudom, több kolléga és ismerős javasolta Zsuzsának, hogy pihenje ki és szedje össze magát – mondta informátorunk. A műsorvezető minden bizonnyal előremenekült azzal, hogy végül inkább ő kérte szerződése felbontását. A korábbi hírek szerint ugyanis csekély esélye volt annak, hogy továbbra is a csatorna egyik vezető arca legyen, így a helyzethez képest emelt fővel távozhatott.

Természetesen kerestük az ATV-t, de Németh Szilád nem kívánt nyilatkozni az ügyben, a csatorna azonban sajtóközleményt adott ki: „A mai nappal közös megegyezéssel távozott az ATV-től Demcsák Zsuzsa, aki az ATV Start és az Egyenes Beszéd műsorokat vezette a csatornánál. Demcsák Zsuzsa a mai napon kérte az ATV vezérigazgatóját, Németh Szilárdot, hogy szüntessék meg a szerződését. Az Egyenes Beszéd műsorvezetője hétfőtől csütörtökig Rónai Egon lesz, péntekenként Krug Emíliát láthatják az ATV nézői.”
Mint ismert, a műsorvezető pénteken az ATV Start című műsorban készített interjút Szanyi Tibor MSZP-s politikussal. Többször kérdezett és beszélt összefüggéstelenül, és olykor a nyelve is összeakadt, a súgógépet és saját jegyzeteit sem tudta rendesen elolvasni. Az biztos, hogy valami nem stimmelt, ezért az ATV-nél úgy döntöttek, hogy kivizsgálják a körülményeket, de információnk szerint ez nem csak a mostani adásra terjedt ki. Állítólag a munkatársak már korábban is láttak problémát a műsorvezető felkészültségével kapcsolatban. Zsuzsa később egy Facebook-bejegyzésben fáradtságra és magánéleti problémákra hivatkozva védekezett az őt ért vádak ellen. Közösségi oldalán többen a szeretetükről és támogatásukról biztosították, de voltak kemény hangvételű hozzászólások is. Akadt, aki egyenesen „cefrecelebnek” nevezte, de volt, aki a teljesítményét kritizálta a felmondását követő poszt után: „Még egy bányász is kialussza magát egy éjszaka. Egy mentős sokszor 24 órát nem alszik, és mégis csúcson teljesít. Van, akinek van tehetsége a műsorvezetéshez, van, akinek nincs, te az utóbbiak táborát erősíted.” „Kóros fáradtság? Ennyi erővel mindenki felmondhatna a munkahelyén. Ne vicceljünk már! Ha jobb neked, hogy szerinted a te döntésed volt, amit én pl. nem hiszek el, akkor mondd azt! Soha nem szoktam olyan emberek posztjai alá írni, akiket nem bírok, de ez most nagyon irritált!”


 

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Új munkát kerestek a magyar sztárok

    Új munkát kerestek a magyar sztárok

    A járvány miatt már több, mint két hónapja bezártak a színházak és elhalasztották a koncerteket. Néhány magyar színész és zenész ezért új munkahely után nézett.

  • Vedd a hazait!

    Vedd a hazait!

    Megéri magyar terméket vásárolni, hisz amellett, hogy a hazai gazdaságot támogathatjuk vele, gondoskodhatunk arról is, hogy biztonságos, jó minőségű élelmiszer kerüljön az asztalra.