2019. július 22., hétfő
Magdolna

Egyéb Miskolc

Jani J. Szentkiralyi: Miskolc mellett találtam meg a boldogságot

Sokan gondolhatták, hogy a Mobilmánia zenekarból ismert gitáros eltűnt a Föld nevű bolygóról, pedig csak kicsit visszavonult és Ongán telepedett le.

De kezdjük az elején a történetet! Szentkirályi Jani Erdélyből települt át 2005-ben, azóta itt él, 2013-ban a magyar állampolgárságot is megszerezte. Eleinte gitárdemonstrátorként tevékenykedett, majd néhány zenekarban is megfordult. 2010 elejétől dolgozott a Mobilmániában, velük egy közös lemez és egy koncert-DVD készült, majd 2013 augusztusában elhagyta a csapatot. Nem sokkal ezután költözött az akkori barátnőjéhez, akit pont két évvel ezelőtt feleségül is vett.


A gitáros párjával Ongán lelt otthonra – fotó: Rogosz Péter

Jani 2015 elején egy komoly nemzetközi felkérést kapott a Guitar Addiction 2. CD-n való részvételre. Olyan kaliberű muzsikusok mellett csillogtathatta meg gitártudását egy közös dalban, mint Joel Hoekstra (Whitesnake) és Roland Grapow (ex-Helloween).

Szentkirályi Jani Külföldi válogatáslemezeken gitározik -fotó: Rogosz péter

– Kaptam egy dob-, basszus-, gitárriff (kíséret)-tartalmú zenei alapot, és a pontos instrukciókat, így kezdtem dolgozni a szólórészeimen. Egyébként az első válogatás még 2010-ben készült el, közel hatvan zenész közreműködésével, közülük az ismertebb nevek: Ron Thal, Stuart Hamm, Gutrie Govan, Atma Anur, Michael Angelo stb. – nyilatkozta Jani a már megjelent albumról.


A gitáros egyébként saját „házi” stúdiójában készíti a szólólemezét is.

– Három éve készül az anyag, elég sok akadállyal szembesültem ez idő alatt, leginkább a megfelelő kvalitású emberek megtalálása a probléma. Egy kolozsvári billentyűssel, Liviu Sorescuval és egy világhírű dobossal, Atma Anurral dolgozom egyelőre együtt. A terveim szerint felerészben instrumentális, felerészben pedig énekes dalokat szeretnék az albumra feltenni – tette hozzá a gitáros.

A miskolci közönség 2014-ben láthatta Janit színpadon, amikor a Diósgyőri vár átadóünnepségének keretében fellépő P. Mobilban vendégeskedett két szám erejéig. Több formációba is hívták mostanában zenélni, de ő tartja magát az elképzeléseihez, és amíg nem talál olyan zenekart, amely a zenei ízlésének megfelelő, addig marad a stúdiózásnál.

A terveiről így számolt be a Lokálnak: – Több cég, termék endorsere vagyok, a legismertebbek: a Kiesel-Carvin gitárok, Marshall erősítők, a Morley és a Floyd Rose. Szerepelek a nemzetközi katalógusaikban és használom a cuccaikat. Ezzel kapcsolatos az az élő meghívás is, hogy Kaliforniában vegyek részt a NAMM Show-n, ami a világ legnagyobb hangszeres kiállítása. Idén nem sikerült eljutnom, de 2018-ra is érvényes meghívásom van, remélem, azon már ott tudok lenni – számolt be a terveiről a Lokál Extrának.

Kapcsolódó Cikkek

  • A Vodafone felvásárolja a UPC-t

    A Vodafone felvásárolja a UPC-t

    Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a Vodafone csoport 18,4 milliárd euróért megvásárolja a Liberty Global német, cseh, román és magyar leányvállalatát, így a UPC Magyarországot is.

  • Pintér Gábor: Ezzel a fejlesztéssel kerületünk betegellátása is javul

    Pintér Gábor: Ezzel a fejlesztéssel kerületünk betegellátása is javul

    Pintér Gábor, a Fidesz–KDNP XV. kerületi frakcióvezetője, kerületünk polgármesterjelöltje és Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere adta át a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben azt az két digitális diagnosztikai eszközt, illetve a hozzájuk tartozó informatikai fejlesztést, amely az Egészséges Budapest Programból nyújtott 280 millió forintos támogatásnak köszönhetően valósult meg.