2020. június 04., csütörtök
Bulcsú

Belföld

Kiakadt a történész Vonáék rasszizmusán

Belső körlevélben tiltakozott Gerő András Széchenyi-díjas történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, amiért a Szeretem Magyarországot Klub heti vitaestjére az ügyvivők vendégként Vona Gábort, a szélsőséges Jobbik elnökét hívták meg.

„A Jobbik nemzeti radikális eszmerendszerrel lopta be magát a választók egy részének szívébe. Az ő esetükben a nemzeti radikalizmus szerves részét képezte a cigány- és zsidóellenes rasszizmus. Ezen az sem változtat, hogy az utóbbi időben békésebb szólamokat hangoztatnak, így például az európai zászló elégetésétől eljutottak az uniós bérek követeléséig. Mindazonáltal a pártelnök nem is olyan régen jelentette ki: ha kiderülne, hogy zsidó, akkor lemondana” – áll többek között a történész levelében, amelyet a Mandiner jelentetett meg. A zsidó–magyar békés együttélésért is munkálkodó akadémista szerint a Szeretem Magyarországot Klub, amelynek közéleti szereplők a tagjai és amelynek célja, hogy olyan problémákra világítson rá, amelyeket a rendszerváltás óta nem sikerült megoldani, „a maga gyakorlatában nem legitimálhatja a rasszizmus politikai jelenlétét”.


/Fotó: MTI – Kovács Attila

A Mandiner felidézi: a Szeretem Magyarországot Klub „döntően baloldali-liberális megmondóemberekből verbuválódott 2006-ban, és rendszeresen szervez zártkörű vitaesteket. A rendezvények nem sajtónyilvánosak, az ott elhangzottakról általában nem jelennek meg tudósítások”.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek