EUR: 317,57 Ft
CHF: 279,76 Ft
2019. február 21., csütörtök
Eleonóra

Extra

Madár: Réka megérdemelné, hogy elvegyem!

Két koraszülött gyermek után nem akar harmadik közös gyermeket párjától Erdei Zsolt. Viszont idilli kapcsolatukat megélve az esküvő gondolatát nem veti el, és bár elvált férfiként még vonakodik az újabb frigytől, nem szeretné párját megfosztani lányálmaitól.

Több mint egy hónapja, hogy a világbajnok bokszoló és párja, Réka hazavihették a kórházból koraszülött kisfiukat, Vilikét. Ezzel az Erdei család ismét egy embert próbáló időszakot tudhat maga mögött, hiszen első közös gyermekük, Gréta is koraszülöttként, inkubátorban töltötte az első hónapját, amit végigizgultak a szülők.


– Minden rendben a gyerekekkel, cseperedik szépen mindkét kicsi – kezdett bele a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke, aki lapunknak elmesélte, mennyire megviselte párját, hogy Gréta után Vilikét sem tudja szoptatni.

– A szoptatás a nők életének egyik legszebb része, és sajnos Rékának a kisfiunknál sem indult meg a tejelválasztás, hiszen az inkubátor miatt az elején nem volt kapcsolata Vilikével. Próbálkoztunk eztán mindenfélével, de reménytelen a helyzet, ami lelkileg megviselte a páromat, főleg hogy másodszor éli át ugyanezt, de túl vagyunk rajta – mondta bizakodóan a büszke édesapa, aki eldöntötte: Rékával két közös gyereknél megállnak.


– Én most már nagyon óvatos vagyok. Ha rajtam múlik, biztos nem lesz több babánk, azt garantálom! – szögezte le nevetve Zsolt, aki ilyen izgalmakat, mint Gréta és Vilike korai születése, soha többé nem akar átélni, és úgy érzi, nagyfiával, Viktorral és Rékával két közös gyermekükkel tökéletes a boldogsága.

De Madár szerint is jogos lapunk kérdése: ha ekkora az idill, mi tartja vissza attól, hogy oltár elé vezesse a párját?

– Abszolút megalapozott a kérdés, és magam is úgy gondolom, hogy két szép baba után Réka már igazán megérdemelné, hogy megkérjem a kezét és összeházasodjunk. De mivel egyszer már voltam házas, és nem lett „happy end”, kicsit ódzkodom belevágni, illetve nem is gondolom, hogy a papír a legfontosabb – kezdte fejtegetni a témát Madár, akinek 2005-ben egyszer már bekötötték a fejét, és feleségül vette spanyol szerelmét, Arabellát, a frigyből pedig megszületett Madár első fia, Viktor. Hét év után azonban zátonyra futott a kapcsolat, és a pár 2013-ban különvált, fiukat pedig heti váltásban nevelték mindaddig, amíg Arabella úgy nem döntött, hogy visszahelyezi székhelyét Németországba. A szülők az év elején Viktor kérésére megegyeztek abban, hogy a kisfiú az édesapjánál marad Budapesten, minden hosszabb szünetet pedig az édesanyjával tölt a jövőben.

– Viktor nemrég jött vissza Németországból, nyolc hetet töltött az édesanyjával, és most két hete van velem. Úgy érzem, nem viseli meg jobban ez a felállás, mint anno a heti váltás, jól viseli, teljesen rendben van – mondja a bokszoló, aki persze nem akarja, hogy házasságában történt csalódásának Réka igya meg a levét.

– A legtöbb nő álma, hogy hófehérben oltár elé vezessék, és a páromat sem akarom megfosztani ettől, csak még kicsit biztatom magam. Most úgysem az esküvő, hanem a gyerekek egészsége a prioritás – mondta Zsolt, aki elfoglaltságai miatt épp külön van a családjától.

– Rékáék most a Balatonon vannak, de az elmúlt másfél hétben annyi volt az elfoglaltságom, hogy nem volt időm lemenni hozzájuk, úgyhogy a nagyfiammal, Viktorral kettecskén tartjuk itthon a frontot, de már nagyon várom, hogy lássam őket – tette hozzá.

Erdei Zsolt és családja (Fotó: Máté Krisztián)

 

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Nagymamája miatt lett divattervező Sármán Nóra

    Nagymamája miatt lett divattervező Sármán Nóra

    Sármán Nóra, hazánk egyik leghíresebb menyasszonyiruha-tervezője szó szerint belenőtt a divattervezésbe. Varrni nagymamájától tanult meg, ám mint mondja, kislányként még nem sejtette, hogy egy-egy kollekció mögött milyen kemény munka van.

  • Lefejezték Puff Daddyt

    Lefejezték Puff Daddyt

    Egyelőre még nem tudni, hogy szándékos, vagy véletlen rongálás történt a New York-i Madam Tussaud’s múzeumban, ám az biztos, hogy a legendás rapper, Sean Combs, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Puff Daddy, aki manapság már csak P.