EUR: 348,31 Ft
CHF: 326,59 Ft
2020. május 28., csütörtök
Emil, Csanád

Külföld

Mintegy 300 ezer, terrorpropagandát terjesztő Twitter-fiókot töröltek

Mintegy 300 ezer, terrorpropagandát terjesztő Twitter-fiókot töröltek 2017 első félévében – közölte a mikroblog-szolgáltató kedden, a portál átláthatóságát szolgálni hivatott legfrissebb jelentésében.

A Twitter szerint nagy előrelépést tettek, hogy a közösségi portál saját maga kiszűrje és feltartóztassa a terrorista tartalmakat. A szóban forgó 300 ezer fiók 95 százalékát ugyanis a Twitter saját szoftvere jelentette gyanúsnak – emelte ki a dokumentum. A jelentés szerint ezen Twitter-fiókok háromnegyedét még azelőtt zárolták, hogy a felhasználók az első bejegyzést megtehették volna.


Az internetes cég közölte azt is, hogy 2015 augusztusától összesen 936 ezer – terrorista tevékenységhez köthető – fiókot blokkoltak a közösségi oldalon.

A közösségi portálokra az elmúlt években egyre nagyobb nyomást gyakorolt a politika, hogy lépjenek fel a gyűlöletbeszéddel és a terrorpropagandával szemben. Jack Dorsey, a mikroblog-szolgáltató vezérigazgatója nemrég bejelentette, hogy a szigorúbb hatósági követelményeknek cége algoritmusok és emberi ellenőrző tevékenység kombinációjával kíván megfelelni.

Kapcsolódó Cikkek