2020. június 01., hétfő
Tünde

Belföld

Partnerség jött létre a nagy cégekkel

Az 2010-ben katasztrofális állapotban hagyott magyar gazdaság talpra állítása érdekében az Orbán-kormány 74 nemzetközi és hazai nagyvállalattal kötött stratégiai megállapodást. Ezek a cégek ma összesen 166 ezer magyar állampolgárnak adnak munkát, ami 13 ezerrel több, mint 2012-ben.

A második Orbán-kormánynak a kormányváltás idején azzal kellett szembenéznie, hogy a magyar gazdaság romjaiban hever, 2010 első negyedévében 11,4 százalékos volt a munkanélküliségi ráta. Ezért a válságkezelést követően a kormányzat szakemberei hatalmas munkába kezdtek, hogy növeljék a foglalkoztatást. Ehhez a feladathoz nélkülözhetetlen segítséget jelentettek a hazai óriásvállalatok.


A kormány 2012-től kezdődően 74 Magyarországon működő nagyobb magyar és külföldi vállalattal kötött stratégiai partnerségi megállapodást. Ennek fő célja az volt, hogy e vállalatok meglévő munkahelyeit megvédjék, illetve hogy üzemeik, gyáraik, kutatólaborjaik további bővítésével és fejlesztésével hozzájáruljanak a munkahelyteremtéshez.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

MTI Fotó: Máthé Zoltán

– A nagyvállalatokkal kötött megállapodások legfőbb haszna egyértelműen a munkahelyteremtés – részletezte lapunknak Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató vezető makrogazdasági elemzője. – Ugyanakkor ez az együttműködés azért ütközik akadályokba, mert a nemzetközi vállalatok esetében a stratégiai döntéseket sok esetben nem a magyarországi leányvállalatnál, hanem az anyacégnél hozzák meg – figyelmeztetett a szakember.


A munkahelyteremtés mellett kiemelt hangsúlyt kapott a nemzetközi vállalatok és a hazai beszállítók együttműködésének fejlesztése. A kormánynak sikerült elérnie, hogy a legtöbb partnervállalat esetében emelkedjen a magyar beszállítói hányad. Ugyanakkor a kormányzat nemcsak közvetlenül, hanem közvetve is igyekezett bevonni a multikat a munkahelyteremésbe azzal, hogy a nagyvállalatok – főleg gyakornoki programokon keresztül  – közvetlenül is bekapcsolódtak a szakképzésbe. Ugyanakkor a hazai „szürkeállomány” is nagyobb teret kapott a k+f (kutatási, fejlesztési) tevékenységek elősegítésével, aminek során a külföldi nagyvállalatok nemzetközi felméréseibe magyar kutatócsoportokat is bevontak. Mindezért „cserébe” a kormány lehetőséget biztosított arra, hogy a gazdasági ágazatukat érintő kormányzati intézkedések előtt a vállalatok egyeztessenek a szakminisztériumokkal.

Még több munkahelyre törekednek

A stratégiai együttműködések nyomán a megállapodást aláíró cégek 2012 óta 13 600 fővel több magyar munkavállalót foglalkoztatnak. A kormány célja, hogy további beruházásokat készítsen elő, amelyek újabb munkahelyeket eredményezhetnek.

Tématámogatás. Készül Magyarország Kormánya támogatásával.

Kapcsolódó Cikkek

  • Fidesz: Az MSZP hiteltelen nemzeti ügyekben

    Fidesz: Az MSZP hiteltelen nemzeti ügyekben

    Az MSZP hiteltelen a nemzeti ügyekben, a Fidesz a nemzeti összetartozás ügyében senkit nem tekint hitelesnek, aki Gyurcsány Ferenccel összeáll – írta a nagyobbik kormánypárt frakcióigazgatója hétfői közleményében a szocialista Molnár Zsolt nyilatkozatára reagálva.

  • A veszélyhelyzet megszüntetéséről tárgyal az Országgyűlés a héten

    A veszélyhelyzet megszüntetéséről tárgyal az Országgyűlés a héten

    Háromnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés ezen a héten. A képviselők kedden ismét a kormány tagjait kérdezhetik, szerdán a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet megszüntetéséről kezdenek tárgyalni, míg csütörtökön a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulója alkalmából tartanak emlékülést.