EUR: 346,51 Ft
CHF: 324,66 Ft
2020. május 30., szombat
Janka, Zsanett

Egyéb Miskolc

Popjuliska: névváltás után a rádióban koncerteznek

Tavaly egy miskolci tehetségkutatón tűnt fel az Ágiplusz zenekar. Utolsóként léptek fel, borították az addig nagyjából kialakult rangsort és megnyerték a versenyt. Azóta már rögzítettek négy új számot, de közben nevet váltott a csapat. Máté Ági, a zenekar énekesnője összegezte az eddigi fontosabb eseményeket.

– 2014 végén állt össze az Ágiplusz, jelenleg Kis József basszusozik, Soós Tibor ül a dobok mögött, Sereg Anita vokálozik és hegedül, Bódi Tamás zongorázik, én pedig énekelek. Tavaly novemberben volt a B.A.Z. + elnevezésű tehetségkutató Miskolcon, a Corner klubban, ott elsők lettünk. Ez azért is esett jól, mert korábban nem indultunk ilyen vetélkedőkön. A legelső koncertünk előtt kellett nevet választani, akkor nem volt jobb ötletünk, de folyamatosan gondolkodtunk, aztán jött ez a Popjuliska, ami megtetszett. Két hónapja használjuk ezt, azóta két koncertünk volt – mesélte Máté Ági.


Popjuliska néven született újjá a miskolci Ágiplusz zenekar

Eddig főleg városi rendezvényeken léptek fel, az Operafesztiválon, a Miskolci Adventen, a Csodamalom Bábszínházban is volt önálló koncertjük.

– A Kultúra Nyitott Pincéi sorozatban meg a Borangoláson is játszottunk tavaly, idén meg a Múzeumok Éjszakáján léptünk fel. Egy hete az Avasi Közösségi Kávézóban, egy családias hangulatú eseményen a Róka Lánya vendégei voltunk. Október 12-én este pedig lesz egy érdekes fellépésünk, megyünk a Cirmi rádióba élőben játszani és beszélgetni. A Facebook-oldalunkon minden koncertinfónk megtalálható – tette hozzá az énekesnő.


A dalszerzőkre és a stílusra is kitértünk: a zenekar az elejétől fogva saját dalokat játszik.

–  A szövegeket én írom, a zene pedig vagy Tamás, vagy az én szerzeményem, de előfordul az is, hogy ketten dolgozunk rajta. Azután a többiek is hozzáadják az elképzeléseiket… Érdekesség, hogy Kis Józsi kivételével mindenki zenetanár a csapatban. A tehetségkutatón nyert stúdiózási lehetőség jóvoltából felvettünk négy számot, de úgy, hogy a felvételhez a stúdió a Művészetek Házába települt ki, mert igazi akusztikuszongora-hangot akartunk, és ott adott volt egy Steinway. Magunkról azt mondjuk, hogy lírikus pop, amit játszunk, amelyben vannak jazzes és alternatív elemek, helyenként rockos, de van már egy diszkószámunk is. Az egységes stílust a szövegek adják: minden dalnak közlendője van. Gyakran játszunk akusztikus verzióban, nem is mindig érünk rá mind az öten, és van olyan helyszín, ahová jobban illik az intimebb megszólalás, így van duó- és trióverziónk, de akkor is Popjuliska néven lépünk fel – részletezte Máté Ági.

Máté Ági, a zenekar énekesnője

Kapcsolódó Cikkek

  • Vili bá’ példát mutat!

    Vili bá’ példát mutat!

    Köstner Vilmos mesteredző láthatóan azt is betartja, ami csak javasolt: maszkba tartott edzést, kezében fertőtlenítős flakonnal.

  • Milliókat hozott a Tankcsapda-whiskey

    Milliókat hozott a Tankcsapda-whiskey

    Percek alatt fogyott el a Tankcsapda whiskey-je és itt most nem arra kell gondolni, hogy a fiúk gyorsan a pohár fenekére néztek. A rockbanda tagjai, összefogva a Jim Beam gyártójával Tankcsapda-díszdobozás változatot dobtak piacra, jótékony céllal.

  • Wojtyla100

    Wojtyla100

    Életnagyságú szobrot kapott a Szent István Bazilikában II. János Pál pápa (polgári nevén Karol Wojtyla) születésének századik évfordulója alkalmából.