2020. június 06., szombat
Norbert, Cintia

Egyéb Szombathely

Programok, szűrőbusz, kérdőíves felmérés

Helyes életmód kialakítását célzó programok szervezése, szűrőbuszos vizsgálatok biztosítása, a „Szombathely, a segítés városa 2.0” program elindítása – többek között ezeket a célkitűzéseket tartalmazza Szombathely egészségfejlesztési terve, amelyet a nyári szünet utáni első közgyűlésen tárgyaltak meg és fogadtak el a képviselők.

– Mindenkinek van felelőssége az egészségmegőrzésben, úgy az egyénnek, mint a mindenkori város- és országvezetésnek, valamint a szakmának – mondta a Lokál Extrának Kecskés László, az egészségügyi bizottság elnöke. Hozzátette: jobb valamit megelőzni, mint később meggyógyítani. Szombathely eddig is számos nem kötelező intézkedést tett az egészséget támogató környezet kialakításáért,  ezen intézkedések sora a jövőben tovább bővül.


A betegséget jobb megelőzni, mint gyógyítani – erre figyelmeztetnek a szakemberek Fotó: CSG

– 2024-ig 5 százalékkal a táppénzes napok számát, 10 százalékkal a keringési rendszer betegségeinek számát és 15 százalékkal a túlsúlyos gyerekek számát kívánjuk csökkenteni. 10 százalékkal növelnénk a szabadidősportban részt vevők számát – emelte ki az egészségfejlesztési terv célkitűzései közül közgyűlési felszólalásában Koczka Tibor alpolgármester.

A szabadidő hasznos eltöltése is hozzájárul az egészségmegőrzéshez Fotó: szombathely.hu

A tervek szerint a kisgyermekek és szüleik részére a helyes életmód kialakítását célzó rendezvényeket szerveznének. Sokakat érint a depresszió és a 2-es számú diabétesz, ezek kockázatát mérnék fel a szombathelyi nagyvállalatok aktív korú munkavállalóinak kérdőíves felmérése során. Szintén a nagy cégek dolgozóinak szűrőbuszos vizsgálatot biztosítanának. Új tartalommal bővítenék az „Aktív időskor Szombathelyen” elnevezésű programot, és a tervek szerint elindul a „Szombathely, a segítés városa 2.0” program is.


Folytatódik a “Szombathely, a segítés városa” program Fotó:szombathely.hu

Egy pályázati lehetőségnek köszönhetően megalakulhat egy járási szinten működő, szombathelyi székhelyű Egészségfejlesztési Iroda, amelynek többek között a programok szervezése lesz a feladata.

Kecskés László szólt arról is, hogy az Európa Kulturális Fővárosa című pályázatnak egy fejezete lesz ez a koncepció. Szerinte egy olyan városban, ahol ilyen nagy hangsúlyt fektetnek az egészségügyre, össze kell foglalni, meg kell mutatni ezt a munkát.

Kapcsolódó Cikkek

  • Trianonra emlékeznek

    Trianonra emlékeznek

    Az Operaház kórusa is megemlékezik a Trianoni döntés 100. évfordulójáról. A társulat egy klipet forgatott, amelyet a zebegényi Trianon-emlékműnél vettek fel.

  • Megváltozik a PAPI

    Megváltozik a PAPI

    Pécs önkormányzata közleményben jelentette be, hogy mivel a járvány kapcsán elrendelt korlátozások nagy részét enyhítették, vagy meg is szüntették, a Program A Pécsi Idősekért (PAPI)június 2-tól csak azokat a szolgáltatásokat nyújtja, amelyeket eredetileg terveztek.

  • Felszerelték a felekezeteket

    Felszerelték a felekezeteket

    T. Mészáros András volt polgármester is segített az egyházi felekezeteknek biztosított kézfertőtlenítő szerek szétosztásában.