2020. június 07., vasárnap
Róbert

Külföld

Terrorista propaganda készítéséért vádat emeltek egy muzulmán csoport ellen

Svájcban az ügyészség vádat emelt egy muzulmán csoport három tagja ellen az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet számára készített propagandafilm előállításában és terjesztésében játszott feltételezett szerepük miatt – közölte csütörtökön a főügyész hivatala.

Az ügyben a Svájci Iszlám Központi Tanács (ICCS) bizottságának tagjairól van szó, akiket nem neveztek meg az ügyészek. Az ICCS azt hirdeti magáról, hogy Svájc legnagyobb iszlám szervezete és a helyi muzulmán közösség képviseletére törekszik.


A főügyész feltételezése szerint a vádlottak az al-Kaida egyik vezetőjének felajánlották, hogy egy jelentős, több nyelvű portálon keresztül előnyös színben ábrázolnák és reklámoznák őt, valamint az általa képviselt szervezet ideológiáját.

Abdel Azziz Qaasim Illi, egyike a három vádlottnak, elutasította a vádat, mondván az csupán politikai koncepciós per. Azt is állította, hogy a hatóságok félreértelmezték az ügy középpontjában álló videofilmet. Hozzátette, hogy egy magas rangú szaúdi hitszónokkal készítettek interjút, aki cáfolta, hogy kapcsolatban állna az al-Kaidával.


A szóvivő elektronikus levelében azt írta, éppen az volt az interjú célja, hogy a mérsékelt szíriai felkelői közeg egy személyisége révén szembeszálljanak az Iszlám Állam nevű terrorszervezet propagandájával. Az interjúban al-Kaida nem is került szóba.

A vádemelésben nem nevezték meg az ügy két másik tagját, de az ICCS közleménye szerint az a szervezet két elnöke, Nicolas Blancho, valamint kulturális vezetője, Naim Cherni.

A főügyészi hivatal arról számolt be, hogy a ICCS 2015-ben Szíriában forgatott filmeket az al-Kaida egyik vezető tagjával, majd két filmet feltette a You Tube videómegosztó portálra, amit a három ICCS bizottsági reklámozott. A tájékoztatás szerint a vádemelés része a az ICSS ellen még 2015 decemberében indított büntetőeljárásnak, miután a videót feltették a világhálóra. Az ügy akkor kezdődött, amikor Svájcban a terrorkészültség magasabb fokozatát rendelték el a francia fővárosban, Párizsban történt, 130 ember halálával járó terrortámadások után.

Svájc sokáig nem volt közvetlen célpontja iszlamista támadásnak, de az alpesi ország hírszerzése szerint ennek kockázata

egyre fokozódik.

A főügyészség tájékoztatása szerint mintegy hatvan büntetőeljárás van folyamatban dzsihadisták ellen, többségüket terrorista propaganda terjesztésével vádolják.

Kapcsolódó Cikkek