EUR: 307,55 Ft
CHF: 265,20 Ft
2017. október 21., szombat
Orsolya

Belföld

Vénasszonyok és a nyaruk

Szeptember vége Petőfit is rövidke élete talán legszebb versének megírására ihlette. A múltba, az
irodalmi múltba visszatekintve ez az ihletettség nyomon követhető. Van valami bizsergető a
vénasszonyok nyarában. Talán az elviselhetőség? A se nem ilyen-se nem olyan folytonos bújócskája?
Pár száz kilóméterre nincs nagy változás. A tenger ugyanolyan, mint főszezonban – talán még
kellemesebb is. Boldog békeidőkben nem is kapkodták el az abbáziai nyaraló villákból történő
visszatérést a pasaréti, hűvösvölgyi „téli” villákba az arisztokraták. Nem feszítette őket az augusztus
20. és a tűzijáték után beinduló munkahelyi gépezet.

Érdekes ez is.

Aki csak egy kicsit szembesül a fővárosi forgalommal a mindennapokban, az pontosan tudja, hogy a
leghatékonyabban augusztus első három hetében lehet közlekedni és ügyet intézni. Szinte suhansz a
városon át.

Aztán 18-án, 19-én és 20-án elindul a nép(vissza)vándorlás, mert a tűzijátékot az otthoni tévéről kell
nézni, és 21-én a nyakadba szakad az őrület.

Értelmetlen.

Bezzeg…

Bezzeg a XX. század első felében. Se rohanás, se kapkodás, automobil helyett kényelmes háló- és
büfékocsikban megtett utazások. Limonádé a teraszon, kiskertben, esti séta a tengerparton,
napközben egy kis úszás – se kapkodás, se idegbaj.

Valamit tudnak ezek a „vénasszonyok”. Legalábbis meghosszabbítják a nyaruk.
És mélyen igazuk van.

Sétáló Botond

Kapcsolódó Cikkek