EUR: 343,92 Ft
CHF: 316,47 Ft
2020. június 05., péntek
Fatime, Fatima

Egyéb Hódmezővásárhely

A születés jogán!

„1956 annyiféle, ahányan túléltük” – vallja Czene Ferenc, aki maga is az események sűrűjében volt a forradalmi napok idején, amelyet követően Amerikában élt egészen a rendszerváltásig. Életéről Varga Árpád Zsolt rendező készít dokumentumfilmet, amelynek részleteit a hódmezővásárhelyi Cseresnyés Kollégium diákjai szeptember 27-én egy beszélgetéssel egybekötött vetítés során tekinthették meg.

– Azt, hogy hol hagyom a szemüvegem, már elfelejtem, de azokra a napokra kristálytisztán emlékszem, mert az életem meghatározó része volt. A szabadságvágy olyan erős volt akkor, hogy azt mondtuk, inkább meghalunk, de nem élünk így tovább. Azért a pár napért már érdemes volt élni. Ma már abban a helyzetben vagyunk, hogy nem kell meghalnunk, nem kell kimennünk az utcára harcolni, hanem élhetünk – fogalmazott Czene Ferenc 56-os forradalmár, aki a forradalmi események sűrűje után Amerikába emigrált.


Varga Árpád Zsolt filmrendező és Czene Ferenc ’56-os forradalmár az első forgatási napon, 2011-ben

Egészen a rendszerváltásig nem járt magyar földön Úgy jött haza, ahogy elment, ugyanazon az útvonalon, nem törődve a határátkelőhelyekkel. A határőrnek egy 33 éve lejárt személyi igazolványt mutatott fel, és közölte, ő a „születés jogán” kíván ebben az országban tartózkodni. Elengedték, és részt vett a rendszerváltást követő első szabad választáson is.

A film nemcsak Czene forradalmi tevékenységével foglalkozik, hanem egész életét bemutatja. (Forgatás Los Angelesben, 2016)

– Akkoriban a Magyar Televíziónál dolgoztam, és hozzám került Czene Ferenc határátlépésének anyaga. Kiküldtem neki a vágott anyagot. Megkeresett, és egy félórás beszélgetés után meghívott magához Los Angelesbe. Ezzel beleszólt az egész életembe – idézte fel a találkozás körülményeit Varga Árpád Zsolt filmrendező, aki eldöntötte, hogy Czene Ferenc nem mindennapi életét dokumentumfilm formájában örökíti meg.


Immár hét éve készül a film. – Azért ilyen nehéz ez, mert sokfelé mozgott Czene Ferenc, nagyon gazdag az életútja. Illetve a dokumentumfilm nem arról szól, hogy leül egy ember és folyamatosan beszél, illusztrálni is kell ezeket a dolgokat. Azonban nagyon nehéz beszerezni ezeket a dokumentumokat – fogalmazott Varga Árpád Zsolt.

Hogy mikorra fog elkészülni teljes formájában az alkotás? Varga Árpád Zsolt biztosat nem tudott mondani. Szeretné még az idén befejezni, de valószínűbb, hogy 2018 elejére készül el „A születés jogán” című dokumentumfilm

Kapcsolódó Cikkek

  • Trianonra emlékeznek

    Trianonra emlékeznek

    Az Operaház kórusa is megemlékezik a Trianoni döntés 100. évfordulójáról. A társulat egy klipet forgatott, amelyet a zebegényi Trianon-emlékműnél vettek fel.

  • Megváltozik a PAPI

    Megváltozik a PAPI

    Pécs önkormányzata közleményben jelentette be, hogy mivel a járvány kapcsán elrendelt korlátozások nagy részét enyhítették, vagy meg is szüntették, a Program A Pécsi Idősekért (PAPI)június 2-tól csak azokat a szolgáltatásokat nyújtja, amelyeket eredetileg terveztek.

  • Felszerelték a felekezeteket

    Felszerelték a felekezeteket

    T. Mészáros András volt polgármester is segített az egyházi felekezeteknek biztosított kézfertőtlenítő szerek szétosztásában.