EUR: 307,89 Ft
CHF: 265,83 Ft
2017. október 20., péntek
Vendel

Extra

Álmában hunyt el Aradszky László

Tragikus hirtelenséggel hunyt el vasárnap este Aradszky László. Özvegye könnyeivel küszködve osztotta meg lapunkkal, hogy férje halálának nem volt előzménye: a táncdalénekes lepihent, és többé nem kelt fel.  

Az egész országot sokkolta Aradszky László halálának híre. A hivatalos Facebook-profilja szerint még a halála előtti napon is koncertet adott a népszerű énekes Örménykúton, sőt vasárnap este a Bakelit című műsor tévéfelvételére várták, azonban már nem érkezett meg, ugyanis az esti órákban felesége, Éva asszony talált rá szeretett férje holttestére a szobájában.


MTVA Fotó: Zih Zsolt

– Nem vagyok jó állapotban. Hirtelen történt, mindent ugyanúgy csinált, mint bármelyik napon, majd a szobájában lepihent. Később, este 10 óra körül bementem hozzá, és holtan találtam az ágyában – mesélte könnyeivel küszködve özvegye, Éva asszony, aki 50 évig volt a táncdalénekes társa. – Az utolsó percig ott volt a színpadon, ez volt az élete, és nekem is, végig ott álltam mellette. A hangja örökre megmarad nekem – fűzte hozzá.

Aradszky halálának pontos okáról lapzártánkig nem érkezett hivatalos információ, annyi viszont biztos, hogy az énekes maga vallotta be tavaly a Ripostnak, hogy évek óta komoly vérnyomásproblémákkal küszködik, ami miatt drasztikus életmódváltásba kezdett, ám ugyanolyan lendülettel dolgozott, mint korábban.

– Már jó ideje mellőzöm az alkoholt, egyáltalán nem iszom. A sport is jelentős része az életemnek: otthon vannak edzőgépeim, súlyzózom is, jólesik a mozgás. A vérnyomásommal pedig egyenesen csodát tesz. Tény, hogy a gyógyszereket folyamatosan szednem kell, de egészségesebb életmódra váltottam – mesélte az énekes.

Számos kollégája és barátja várta Aradszky Lászlót a Bakelit című műsor felvételén, többek között Zalatnay Sarolta és Koós János. Cini nemcsak kollégája és közeli barátja, de az énekes özvegyének esküvői tanúja is volt.

forrás: facebook/zalatnaysarolta

– Tegnap este a Bakelit című műsor felvételén utánam következett volna. Meg akartam várni, de nem jött, én meg már hosszú ideje megfázással bajlódom, nem akartam megfertőzni senkit, így inkább hazamentem pihenni. Semmi előjele nem volt ennek a tragédiának, ebből gondolom, hogy a szíve lehetett. A szív nem kérdez, csak megáll, és tudatja veled, hogy menned kell. Felesége, Éva lenyűgöző nő, úgy óvta Lacit, mint a hímes tojást. Laci több volt nekem, mint kolléga: igazi barát. Ugyanolyan volt, mint én, soha nem volt irigy, nem bántott senkit, teljesen pozitív figura volt, olyan, akiről nem feltételezné az ember, hogy meg tud halni. Az egész nyarat végigdolgoztuk, huszonéveseket meghazudtoló energiával, 35-40 fokban. Mindig mondták, hogy vigyázzunk magunkra, mert az idő múlik, de őt a közönség érdeklődése és szeretete éltette.

Koós János csupán percekkel a megkeresésünk előtt értesült Aradszky haláláról, akivel több mint 50 évig voltak elválaszthatatlan barátok. A színész-énekes könnyeivel küszködve osztotta meg lapunkkal legkedvesebb emlékeit Aradszkyról.

Frizbi – Hajdú Péterrel az ATV-n

– Nehezen találom a szavakat, mert a legjobb barátom volt. Együtt fociztunk, együtt fürödtünk a Balatonban. A közönség és a barátok előtt szerettünk csipkelődni. Mindig kihasználtam, hogy alacsonyabb nálam, persze sosem bántásból, inkább a vicc kedvéért. Mindig mondtam neki, hogy álljon sámlira, ha beszél, mert nem hallom – emlékezett vissza Koós. – Fontos volt a barátságunkban a foci szeretete is. Tudtam, hogy ő szintén véres fradista, mint én, hívtam a színészválogatottba is. Emlékszem, 80 ezer ember előtt fociztunk a Népstadionban, ezt az élményt szerintem már a mai futballisták sem ismerik. Én hívtam el, hogy jöjjön velünk és álljon be hozzánk. Olyanok voltak köztünk, mint az azóta elhunyt Bujtor István, Agárdi Gábor és Suka Sándor.

Dalversennyel lett sikeres

Aradszky László 1935-ben született, Budapesten. Karrierje 1963-ban kezdődött, amikor megnyerte a Tessék választani! című könnyűzenei versenyt Még ide-oda húz a szív című dalával. 13 nagylemezt és megszámlálhatatlan dalt jegyzett több mint 50 éves pályafutása alatt. Feleségével, Éva asszonnyal 1970-ben házasodtak össze, két gyermekük született, Adrienne és Zsolt.

Budapest, 1966. július 21.
Aradszky László énekel a Televízió I. Táncdalfesztiváljának III. elődöntőjében, a Madách Színházban.
MTI Fotó: Sziklás Mária

Budapest, 1967. július 19.
Aradszky László énekel a Táncdalfesztivál I. elődöntőjének főpróbáján.
MTI Fotó: Keleti Éva

Kapcsolódó Cikkek