2017. november 20., hétfő
Jolán

Külföld

Az EU tovább erősíti a tengeri közlekedés biztonságát

Szigorította az Európai Unió hétfőn az unión belüli tengeri közlekedésben részt vevő személyhajókra vonatkozó biztonsági szabályokat és követelményeket.

Az EU Tanácsának közleménye szerint a tagállamok uniós ügyekért felelős kormánytagjainak luxembourgi ülésén módosították az erre vonatkozó irányelveket.


A tájékoztatás szerint a személyhajókon utazók nyilvántartásáról szóló irányelv immár előírja a hajózási társaságok számára a nyilvántartás kötelező digitalizálását, így baleset esetén azonnal a kutató-mentő szolgálatok rendelkezésére állnak az utasok pontos számára vonatkozó adatok és más információk.

Módosították az úgynevezett ro-ro (Roll on – Roll off) komphajók és a gyorsjáratú személyszállító vízi járművek ellenőrzésére vonatkozó szabályokat is, megszüntetve mindazokat az átfedéseket, illetve szabályozási hiányosságokat, amelyek az ilyen típusú hajókra vonatkozó, eltérő tagállami ellenőrzési rendszerek alkalmazásából erednek.

Kadri Simson, az uniós Tanács soros elnökségét betöltő Észtország gazdasági és infrastrukturális minisztere elmondta, hogy az új szabályok javítani fogják a tengereken közlekedő személyek biztonságát, a digitalizálás révén pedig egyszerűsítik és gyorsítják a hajózási társaságokra vonatkozó eljárásokat. A jogszabály emellett részletes műszaki követelményeket állapít meg a hajókra vonatkozóan, például a megépítésük, a stabilitásuk és a tűzvédelem tekintetében – közölte a miniszter.

A tájékoztatás szerint a jogszabályok 20 nappal az EU hivatalos lapjában való kihirdetésüket követően lépnek hatályba. A tagállamoknak két év áll rendelkezésükre ahhoz, hogy az új szabályokat a nemzeti jogukba beépítsék.

Kapcsolódó Cikkek