2019. március 21., csütörtök
Benedek

Belföld

Az ipar húzóágazatai között van a magyar élelmiszeripar

Az ipar húzóágazatai között ott van a magyar élelmiszeripar is, így ezen a területen különösen fontos a teljesítmény emelkedése – hangsúlyozta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára kedden a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. kapacitásbővítő fejlesztését bemutató sajtótájékoztatón.

A fűszerpaprika termeltetésben, feldolgozásban és értékesítésben piacvezető kalocsai cég 267 millió forint összértékű beruházását az NGM a nagyvállalati beruházási támogatási programon keresztül több mint 133 millió forint vissza nem térítendő támogatással segíti.


Ezzel a segítséggel olyan kapacitásfejlesztés valósulhat meg, amely hat új munkahelyet is biztosít az itt élőknek – mondta a támogatásról szóló okirat átadásán Lepsényi István.

Az államtitkár hozzátette: a 2015-ben indított nagyvállalati beruházási támogatás keretében eddig 49 nagyvállalat több mint 70 milliárd forint összértékű kapacitásbővítő beruházásának elindítását segítette elő a kormány, ezzel összességében mintegy 1650 új munkahely létrejöttéhez járult hozzá.

Kapcsolódó Cikkek