2018. október 21., vasárnap
Orsolya

Belföld

Czeglédy ügyvédje ellen zsarolás miatt indulhat nyomozás

A PestiSrácok.hu úgy tudja, zsarolás bűntettének gyanúja miatt rendelhet el nyomozást az V. kerületi Rendőrkapitányság a milliárdos adócsalással gyanúsított Czeglédy Csaba cége, a Human Operátor Zrt. által ki nem fizetett egyik diák, Kéri Ámon burkolt megfélemlítése ügyében.

Kéri azt állítja, hogy az előzetesben ülő baloldali politikus egyik ügyvédje a hallgatását szerette volna megvásárolni, majd azzal fenyegette, hogy személyiségi jogi pert zúdít a nyakába, ha mindezt nyilvánosságra hozza. Közben megtudtuk azt is, hogy Czeglédy két bűntársát az ügyészség kezdeményezésére kiengedték az előzetes letartóztatásból, feltételezhetően azért, mert sikerült valamilyen megállapodást kötniük a hatóságokkal – írja a portál.


Közben az Origo úgy tudja Litresits András, az MSZP Nemzeti Választási Bizottsághoz delegált tagja, Czeglédy Csaba egyik ügyvédje ellen indulhat nyomozás.

Az ügyvéd az MSZP Nemzeti Választási Bizottsághoz delegált állandó tagja már 2010 óta. Litresits nagyon szoros kapcsolatban van a szocialista párttal és az előzetesben ülő Czeglédyvel.


További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek