2019. február 20., szerda
Aladár, Álmos

Külföld

Észak-koreai válság: Nem fegyveres beavatkozásra gondolhatott Trump

Vélhetően nem a fegyveres beavatkozásra gondolhatott Donald Trump abban a Twitter-üzenetében, amelyben azt írta, hogy Észak-Koreával kapcsolatban csak egy megoldás létezhet – mondta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Koreai Tanszékének vezetője hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában.

Az elmúlt évtizedek azt mutatják, hogy megegyezés jöhet létre és a jelenlegi status quo még sokáig fennmaradhat a Koreai félszigeten – közölte Csoma Mózes.


Mint elmondta: a fegyveres beavatkozás első jele az lenne, hogy megkezdik a külföldiek evakuálását Dél-Koreából, ahol a többi között 150 ezer amerikai, 40 ezer japán állampolgár, sok európai és mintegy egymillió kínai él. Ám egyelőre ennek semmi jele nem tapasztalható.

Ugyanakkor miközben vannak olyan országok, amelyek felvetették, hogy a feszültség miatt távol maradnának a 2018-as dél-koreai téli olimpiáról, az Egyesült Államok határozottan kijelentette, hogy részt vesz rajta. Ez szintén nem egy fegyveres beavatkozás előjele – fűzte hozzá.


Arra is felhívta a figyelmet, hogy Trump novemberben távol-keleti körútra indul és felkeresi Kínát is. Ez alkalmat adhat, hogy alacsonyabb rangú amerikai és észak-koreai diplomaták tárgyalásokat folytassanak a kialakult helyzetről. Szintén a tárgyalásokra utal Rex Tillerson amerikai külügyminiszter korábban Kínában tett kijelentése, amely szerint három csatornán is kapcsolatban állnak az észak-koreai rezsimmel. Vagyis a kulisszák mögött tárgyalássorozat zajlik – mondta Csoma Mózes.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Frontex: A migrációs nyomás az EU külső határain továbbra is jelentős

    Frontex: A migrációs nyomás az EU külső határain továbbra is jelentős

    Noha a migrációs nyomás az Európai Unió külső határain továbbra is jelentős, nincs “égető válság”, az illegális bevándorlás szintje az egymást követő öt évet vizsgálva tavaly a legalacsonyabb volt – közölte az unió határvédelmi ügynöksége, a Frontex 2018-as adatokat rögzítő éves jelentésében szerdán.

  • Változatlanul nagy az iszlamista terror veszélye Németországban

    Változatlanul nagy az iszlamista terror veszélye Németországban

    – Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet szinte teljes megsemmisülésének ellenére változatlanul nagy az iszlamista terrortámadások veszélye Németországban – mondta a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) vezetője szerdán egy berlini konferencián.

  • A brüsszeli bürokrácia le akarja tagadni a bevándorláspárti terveket

    A brüsszeli bürokrácia le akarja tagadni a bevándorláspárti terveket

    A brüsszeli bürokrácia le akarja tagadni a bevándorláspárti terveket, az Európai Parlament és az Európai Bizottság korábbi döntései és állásfoglalásai azonban lebuktatják őket – mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.