2017. december 12., kedd
Gabriella

Belföld

Ezek a magyar filmek szerepelnek a Nemzetközi Filmfesztiválon

Három magyar film, köztük két világpremier is szerepel az október 5. és 14. között, harmincharmadik alkalommal megrendezett, rangos Haifai Nemzetközi Filmfesztivál idei programjában Izraelben.

Kétszáznyolcvan filmet vetítenek, s köztük számos filmpremiert láthat a mintegy háromszázezer néző a sátoros ünnepek alatti fesztiválon.


A programban három magyar alkotást vetítettek nagy sikerrel, a rendezők jelenlétében: Enyedi Ildikó Testről és lélekről című, a 2017-es Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét elnyert művét, valamint Mészáros Márta Aurora Borealis – Északi fény című és Szász János A hentes, a kurva és a félszemű című filmjét, amelyeknek egyben világpremierje is volt Haifában.

Mindhárom film iránt akkora volt az érdeklődés, hogy már a fesztivál kezdete előtt szétkapkodták a jegyeket, és ezért eredetileg nem tervezett vetítéseket is beiktattak a szervezők. Enyedi Ildikó alkotásának nézői együtt sírtak-nevettek a szereplőkkel, majd a film végén a döbbent csend és a kirobbanó taps jelezte az izraeliek számára is katartikus hatású mű erejét.


Mészáros Márta az egyik bemutató után elmondta az MTI-nek, hogy telt házakkal, és megható módon jól fogadták Haifában a filmjét. A végén sokan ottmaradtak, az alkotói folyamatról kérdezték.

Szász János is elégedett volt filmje izraeli világpremierjével: vetítésén nagyon figyeltek, majd nagyon sok ember gratulált személyesen is. A helyi közönséget a rendező “kevésbé befolyásoltnak” látta, akik szabadabban fogadták a máshol túlzottan erőszakosnak, szélsőségesnek talált filmjét.

A fesztiválon vasárnap este kerekasztal-beszélgetésre invitáltak több magyar alkotót, az idei három film rendezőjét, a több Haifában bemutatott film operatőrét, Máthé Tibort, valamint a tavaly bemutatott Jutalomjáték című alkotás rendezőjét, Edelényi Jánost.

Az elsősorban a koprodukciós filmfinaszírozásról szóló szakmai eseményen Enyedi Ildikó elmondta, hogy nagy változást hozott a Magyar Nemzeti Filmalap Magyarországon. Szerinte “jó pillanat” van a magyar film életében, amikor nyitni próbálnak, és új filmjét már ő maga is koprodukcióban készíti. Mészáros Márta sokéves koprodukciós tapasztalatairól beszélt egy Izraellel végül meghiúsult közös alkotás példáján. Szász János örömét fejezte ki, hogy a Filmalapnál is előtérbe kerültek a koprodukcióban készülő filmek, Katriel Schory, az izraeli filmalapítvány elnöke pedig arról beszélt, hogy Izraelben a filmek költségvetésének harmada koprodukciós pénz.

A tel-avivi magyar nagykövetség közreműködésével megszervezett kerekasztal-megbeszélésen Nagy Andor, Magyarország nagykövete hangsúlyozta, hogy szívügye az izraeli-magyar filmes kapcsolatok további mélyítése, az újabb együttműködési lehetőségek megteremtése.

Kapcsolódó Cikkek

  • Halálra vertek egy nőt a XIII. kerületben

    Halálra vertek egy nőt a XIII. kerületben

    Olyan súlyosan bántalmaztak egy 43 éves nőt a XIII. kerületben, hogy belehalt sérüléseibe – tette közzé a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.

  • A készítmények és szerek internetes vásárlásánál körültekintően kell eljárni

    A készítmények és szerek internetes vásárlásánál körültekintően kell eljárni

    Az állatgyógyászati készítmények és növényvédő szerek internetes vásárlásánál körültekintően kell eljárni, minden esetben figyelni kell arra, hogy a termék rendelkezik-e magyar nyelvű felirattal, magyar nyelvű használati utasítással és ellenőrizni kell a készítményt forgalmazó céget is, hogy rendelkezik-e Magyarországon forgalmazási engedéllyel az adott szerre – mondta Helik Ferenc, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője kedden az M1 aktuális csatornán.