2020. június 03., szerda
Klotild, Cecília

Belföld

Hulán hullámai

Soha nem hittem volna, hogy egyszer meggyőznek, és elmegyek egy „rendkívüli kisugárzású, látású” gyógymasszőrhöz a nyavalyáimmal. Igaz, oldalkocsiként és sofőrként, de akkor is. Gondoltam, majd leülök, csendben várok, ha pedig nagyon erőltetik, akkor ímmel-ámmal hagyom, hogy kétszer megnyomkodjon, utána pedig bepattanunk a kocsiba, és kalap, kabát, csók, viszlát, ilyen is volt.

Az elgondolás logikus, reális és megvalósítható volt, elvégre nem én voltam a főszereplő, és még a lapokat sem olvastam ki. A XVI. kerület kis utcácskájában, az M0-s tövében annak rendje és módja szerint megálltunk, de még a házszámot sem realizáltuk, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy hová jövünk.


Hulán – így hívják a mongol csodát – ugyanis már a kapuban állt. Mentünk szépen befelé. Az első számú alany, az édesanya, a 20 hónapos „buli van” csöppség és jómagam, az újságolvasó.

Bemutatkoztunk, ültem volna le, elvégre nem is miattam jöttünk, amikor Hulán rám mutatott, hogy vetkőzzek villámgyorsan, mert velem nagyon sok baj van.


Ühüm, mormogtam magamban, de levettem az ingem. A nadrágomra mutatott, és közben konkrétan felsorolta – hajszálpontosan! – minden nyavalyámat. De jószerivel még a munkáimat is.

Az nem kifejezés, hogy leesett az állam.

Lezuhant.

Irgalmatlan pontos volt minden szava – és utána minden nyomása, masszírozása, ami miatt nem jövőbe, hanem csillaglátó lettem –, elképesztően „levett” engem. Megtudhattam, hogy közel járok a stroke-hoz meg az infarktushoz, de tényleg nem nagyon kételkedhettem, mert még ruhában diagnosztizált, anélkül, hogy akár egyetlen mondatot szólhattam volna.

Nem hittem, hogy léteznek ilyen hullámok. Nem hittem, hogy tényleg tud valaki ennyire rezonálni. Aki csak egyetlenegyszer végigröhögött egy Budapest tévés Gyurcsok-távgyógyítást, az megérti hitetlenségemet.

Hulán nem ilyen.

Annyira nem, hogy én, a hitetlen most egy tíznapos intenzív kúrára járok hozzá. És egyre jobban vagyok.

Hulán hullámainak hála.

Kapcsolódó Cikkek

  • Európa jövőjéről tárgyalt Orbán Viktor

    Európa jövőjéről tárgyalt Orbán Viktor

    Orbán Viktor miniszterelnök kedden videokonferencia keretében megbeszélést folytatott a V4-országok kormányfőivel, valamint Charles Michellel, az Európai Tanács (EiT) elnökével.

  • Készülni kell a járvány második hullámára

    Készülni kell a járvány második hullámára

    Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára az Országgyűlés keddi ülésén elmondta, hogy a koronavírus-járvány okozta válság 10 év eredményeire jelent veszélyt, de a kormány mindent megtesz, hogy az időben meghozott döntésekkel a gazdaságvédelmi intézkedésekkel és összefogással legyőzzük az akadályokat.