2020. június 05., péntek
Fatime, Fatima

Egyéb Érd

Ismét Csoki Kupát rendeztek a Batthyányban

Az évadnyitó augusztusi Csoki Kupa után a közelmúltban ismét megrendezte őszi versenyét az Érdi VSE tollaslabda-szakosztálya és a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola.

A verseny célja ezúttal is a versenyzési lehetőség megteremtése volt utánpótláskorú játékosok számára, valamint a tollaslabda sportág népszerűsítése és felkészülés a diákolimpiára. A nevezési díj szokás szerint előnevezéssel 500 forint és egy tábla csokoládé volt.


Akik első helyezést értek el

A verseny ezüstérmesei

Több mint hetven utánpótláskorú és tíznél több felnőtt versenyző nevezett a versenyre. Szokás szerint kilenc pályán zajlottak a küzdelmek az iskola tornacsarnokában, ahol tizenkét kategóriában hirdettek győztest. A résztvevők egybehangzó véleménye szerint az egész napos küzdelmek kiváló lehetőséget nyújtottak a diákolimpia januárban ugyanitt megrendezendő megyei döntőjére való felkészüléshez.

A harmadik helyezettek

Eredményhirdetésre várva
Fotók: Tinka Lajos

A Csoki Kupa legeredményesebb játékosai hazai versenyzők lettek, a lányoknál Bugyenszki Adrienn, a fiúknál Harmos Boldizsár érdemelte ki a kupát.

Kapcsolódó Cikkek

  • Trianonra emlékeznek

    Trianonra emlékeznek

    Az Operaház kórusa is megemlékezik a Trianoni döntés 100. évfordulójáról. A társulat egy klipet forgatott, amelyet a zebegényi Trianon-emlékműnél vettek fel.

  • Megváltozik a PAPI

    Megváltozik a PAPI

    Pécs önkormányzata közleményben jelentette be, hogy mivel a járvány kapcsán elrendelt korlátozások nagy részét enyhítették, vagy meg is szüntették, a Program A Pécsi Idősekért (PAPI)június 2-tól csak azokat a szolgáltatásokat nyújtja, amelyeket eredetileg terveztek.

  • Felszerelték a felekezeteket

    Felszerelték a felekezeteket

    T. Mészáros András volt polgármester is segített az egyházi felekezeteknek biztosított kézfertőtlenítő szerek szétosztásában.