2020. június 07., vasárnap
Róbert

Egyéb Székesfehérvár

Jaj a harcsáknak, jön a ponty!

Szeptember végén 2116 kilogramm háromnyaras pontyot telepített a Mohosz a dinnyési csónakkikötőnél. Október 10-én újabb 500 kiló, 12-én pedig egy tonna ilyen hal került a vízbe. Korábban ez az időszak a lehalászásé volt.

A héten kellemes őszi idő volt, sok napsütéssel, kevés széllel, csapadékkal. A javuló időjárás a halak és a horgászok aktivitásában is megmutatkozott. Több nagy süllő, balin és csuka akadt a ragadozó halak kedvelőinek horgára, s egy-egy kisebb harcsa is a szákba került. A pontyozók sem panaszkodhattak, több horgásznál láthattunk szép zsákmányt, amit egy-egy keszeg és kárász is tarkított. A pontykapások számának emelkedéséhez a jó idő mellett a hét közepén kihelyezett mintegy 2100 kilogramm háromnyaras állomány is hozzájárult. Jó hír – közölte a horgászszövetség –, hogy az ősz hátralévő időszakában a ponty mellett ragadozó telepítését is tervezi a Velencei-tó halgazdálkodási hasznosítója, a Mohosz.


A pontykapások számának emelkedéséhez a jó idő mellett a hét közepén kihelyezett, mintegy 2100 kg, háromnyaras állomány is hozzájárult Fotó: Mohosz Fejér megyei szervezete

A megyei szövetség idén is meghirdette a 30 kiló feletti harcsát zsákmányolók versenyét. Az a horgász, aki 30 kiló feletti harcsáját bejelenti, bemutatja, a hitelesítést követően felkerül a 2017. évi harcsafogóversenyben részt vevők listájára. Minden további 30 kiló feletti harcsafogásának eredménye hozzáadódik a korábbi fogásaihoz. Az lesz a 2017. év harcsafogóversenyének győztese, aki az év végéig összesítésben a legtöbb „harcsakilogrammot” gyűjtötte az év során. Minden visszaengedett hal hitelesítéséhez a 06-30-501-0412-es halőri bejelentőszámon kérhetnek segítséget. A verseny első három helyezettje 2018. évi velencei-tavi területi jegyet kap ajándékba. Továbbá kisorsolnak három darab 2018. évi velencei-tavi területi sporthorgászjegyet és más értékes horgászcikkeket azok között, akik nem állhattak a dobogóra, de felkerültek a 2017. évi harcsafogóverseny listájára. Október első napjaiban Pirgál József 109 kilóval állt az első helyen, őt Juhász Barnabás (69 kilogramm) és Harta István (51 kilogramm) követte.

Kapcsolódó Cikkek

  • Trianonra emlékeznek

    Trianonra emlékeznek

    Az Operaház kórusa is megemlékezik a Trianoni döntés 100. évfordulójáról. A társulat egy klipet forgatott, amelyet a zebegényi Trianon-emlékműnél vettek fel.

  • Megváltozik a PAPI

    Megváltozik a PAPI

    Pécs önkormányzata közleményben jelentette be, hogy mivel a járvány kapcsán elrendelt korlátozások nagy részét enyhítették, vagy meg is szüntették, a Program A Pécsi Idősekért (PAPI)június 2-tól csak azokat a szolgáltatásokat nyújtja, amelyeket eredetileg terveztek.

  • Felszerelték a felekezeteket

    Felszerelték a felekezeteket

    T. Mészáros András volt polgármester is segített az egyházi felekezeteknek biztosított kézfertőtlenítő szerek szétosztásában.