2020. február 28., péntek
Ákos, Bátor

Egyéb Kecskemét

Játékosan tanultak közlekedni

A kicsik a Ceglédi úti Óvoda pedagógusainak, valamint a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának közös szervezésében tanulhattak játékosan a biztonságos közlekedésről.

Az egész délelőttöt betöltő rendezvényen a gyerekek néhány fős csapatokban vehettek részt. A vetélkedőn mind elméleti, mind gyakorlati feladatokban kipróbálhatták magukat az óvodások, így bizonyítva a közlekedési szabályok ismeretében való jártasságukat.

Mindenki aktívan részt vett a feladatok megoldásában

A kezdeményezés kezdetben a Ceglédi Úti Óvoda égisze alatt működött, azonban gyorsan kinőtte magát: ez már a nyolcadik városi rendezvény, ahová Kecskemét összes óvodájából érkezhetnek csapatok.

Az esemény főtámogatója a városi támogatási program keretei között Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, emellett a megyei rendőr-főkapitányság is a kezdeményezés mellé állt.

Kecskemét több óvodájából érkeztek csapatok

Kapcsolódó Cikkek

  • Mintha győztek volna: döntetlen

    Mintha győztek volna: döntetlen

    A Tatabánya szombaton Győrben 24-24-es döntetlent játszott a francia Pays d’Aix Université Club csapatával a férfi kézilabda…

  • Csörgőlabda és vakfoci a Kós Károlyban

    Csörgőlabda és vakfoci a Kós Károlyban

    A Magyar Paralimpiai Bizottság és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége idén már harmadszor tartott úgynevezett lélekmozgató órákat az ország számos pontján. A diákok a testnevelés és osztályfőnöki órák keretében ismerkedhettek meg a fogyatékkal élők mindennapjaival és sportolási lehetőségeivel.

  • Tavaszváró töltött kacsa

    Tavaszváró töltött kacsa

    Az utolsó hivatalosan téli hónap végén – időjárástól függetlenül – már a márciusi tavaszra készülünk.