2020. május 29., péntek
Magdolna

Belföld

Kétharmaddal vezet a Fidesz

Kétharmados többséget szerezne a Fidesz-KDNP a szeptemberi közvélemény-kutatások összesített eredménye alapján az Országgyűlésben, ha most lennének a választások – derült ki az Origo által készített mandátumbecslésből.

A 2017. szeptemberi felmérések alapján stabil többséget szerezne a Fidesz–KDNP az Országgyűlésben – írja az Origo. A becslésükhöz hat intézet (a Nézőpont Intézet, az ZRI Závecz, a Publicus Intézet, a Republikon Intézet, a Medián és a Századvég) számait használták fel.


A hat intézetnél a biztos szavazók körében a Fidesz–KDNP összevont támogatottsága 48,66 százalék volt. A második helyen a Jobbik állt 17,33 százalékkal, a harmadik helyen az MSZP végzett 13,66 százalékkal. A Demokratikus Koalíció 6, az LMP 5,5, az Együtt 1,6, a Párbeszéd 1, míg a Magyar Liberális Párt (MLP) 0,6 százalékot ért volna el. A becslésünket úgy készítettük el, hogy a 2014-es országgyűlési választáson együtt induló alakulatok (MSZP, DK, Együtt, Párbeszéd, MLP) eredményeit összeadtuk (22,86 százalék).

A mostani mandátumbecslésünkben, azokban a nagyvárosi körzetekben, ahol a Fidesz és a baloldal közötti különbség a kormánypártok javára öt százalékponton belül volt, ott a mandátumot a baloldalnak adtuk. Mindezek alapján a Fidesz–KDNP 135, a közös baloldal 34, a Jobbik 23, az LMP pedig hét mandátumot szerezne az új parlamentben. A baloldal három egyéni kerületet nyerne Budapesten és egyet Csongrád megyében Szegeden. 2014-ben tíz egyéni kerületet nyertek a baloldali erők – írja a lap.


További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek