EUR: 343,47 Ft
CHF: 316,31 Ft
2020. június 07., vasárnap
Róbert

Belföld

Kétszázmilliós csempészett cigarettát találtak egy kamionban

Csaknem kétszázmillió forint értékű adózatlan cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy magyar rendszámú kamion rakterében az M3-as autópályán – közölte a hatóság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

Simon Béla elmondta, a járőrök a sztráda horti pihenőjénél állították meg a teherautót, amely az okmányok szerint almát szállított Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből Ausztriába. A rakomány átvizsgálásakor bukkantak az üres almáskonténerekre, valamint tizennégy raklapon fekete nejlonzsákokba rejtett dohányárura.


Az elkövetők a kamion elejébe pakolták a cigarettát és a hátuljába az almáskonténereket, abban bízva, hogy megtéveszthetik a pénzügyőröket. Az ellenőrzéskor azonban előkerült százötvenezer doboz adózás alól elvont, ukrán zárjegyes cigaretta – ismertette a sajtóreferens.

A pénzügyőrök a cigarettát, a kamiont, illetve a kamion utasteréből előkerült négymillió forint összegű eurót is lefoglalták, az ügyben a NAV észak-alföldi pénzügyi nyomozói nyomoznak orgazdaság miatt. A kamiont vezető férfit gyanúsítottként kihallgatták, jelenleg előzetes letartóztatásban van – tette hozzá Simon Béla.

Kapcsolódó Cikkek

  • Számvevőszék: Stabilitást ad a 2021-es költségvetés

    Számvevőszék: Stabilitást ad a 2021-es költségvetés

    Megalapozott a 2021. évi központi költségvetési törvényjavaslat, ugyanakkor a bevételi és a kiadási oldalon is vannak kockázatok – állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Az Országgyűlésnek elektronikus úton benyújtott véleményében az ÁSZ rámutat: a törvényjavaslat megfelel az Alaptörvényben meghatározott államadósság-szabálynak, valamint a költségvetésre vonatkozó jogszabályi előírásoknak.

  • Nagy István: Eljött a felelősségteljes kikapcsolódás ideje

    Nagy István: Eljött a felelősségteljes kikapcsolódás ideje

    Magyarország szinte teljes egészét lefedik a vendég-, kulcsos- és turistaházak nyújtotta szolgáltatások, így nem szükséges külföldre utazniuk vagy az ország forgalmas turistacélpontjait felkeresniük a kikapcsolódásra vágyóknak – jelentette ki Nagy István agrárminiszter pénteken a Baranya megyei Szaporcán.

  • Balesetben meghalt egy motoros a Mátrában

    Balesetben meghalt egy motoros a Mátrában

    Balesetben életét vesztette egy motoros a Mátrában, Parádsasvár és Mátraháza között – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel.

  • Kétszázezer cég élt a beszámoló-halasztással a veszélyhelyzet alatt

    Kétszázezer cég élt a beszámoló-halasztással a veszélyhelyzet alatt

    Három cégből kettő élt a társaságiadó-bevallás és befizetés halasztási lehetőségével: míg tavaly a június 3-iki határidőig 317 ezer cég vallotta be a társasági adót, idén csak 117 ezer – tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.