2020. május 29., péntek
Magdolna

Egyéb Sopron

Kiss Noró több fronton

Nagyszabású bulin van túl a Passion Project, a soproni zenekar nemrég a Búgócsigában adott koncertet. Az év utolsó szakaszáról faggattuk Kiss Noró frontembert, aki egy aktív időszakon van túl, és most egy kicsit pihenteti a hangszálait.

A dzsungel könyve, My Fair Lady, Aida – három gigantikus produkció és mindháromban láthatta a közönség Kiss Norót. Az év nagy részét színházi szereplései tették ki a soproni tehetségnek, de emellett a helyi könnyűzenei élet megkerülhetetlen alakja.


– Brutál időszakon vagyok túl, az biztos! Nagy örömünkre a Sopron Zenél idén is népszerű volt, ahol szervezői munkát is végeztem, és egy különleges baráti produkciót hoztam létre. Más városokban is felléphettem a Sing Sing Sing musical show-val, a Passionnal pedig jó sok koncertet adtunk, többek közt a VOLT-on. Vagy ugye pár napja a Búgócsigában, ami igazán emlékezetesre sikeredett, hiszen visszaidéztük kedvenc dalainkat a kilencvenes évekből – mesélte az énekes.

Kiss Norbert az év utolsó szakaszát visszafogottabban szeretné tölteni. – Mintha azt jeleznék a hangszálaim, hogy most „ kicsit nyugi”. Persze végiglapozva a naptáramat, nem tudom, mi valósul meg ebből – nevetett Noró.
A zenész szerint láthatóan beindult egy „különleges koncertek” vagy „bakancslistás bulik” időszak a városban, amiben jócskán benne van.


– Örömmel látom, hogy több zenekar, produkció is lelkesen készül, és számos különleges koncert közül választhat a közönség, amelynek így nincs oka panaszra. A legfontosabb, hogy szeressük és kényeztessük a helyieket, és érzelmileg a legmaximálisabban facsarjuk ki magunkat az adott produkcióban! Több más sikeres koncert vagy műsor vendégeként sosem éreztettem, hogy valami miatt kevesebbet tennék bele magamból!
Kiss Norót olykor szólóban is láthatjuk színpadon, ami az év végén is könnyen előfordulhat.

– Van, hogy egyedül szerepelek. Ez valahogy régről maradt. A csávó a gitárral vagy a hangjával. Annyit ígérhetek, hogy szolgálok még idén meglepetésekkel.

Kapcsolódó Cikkek

  • Vili bá’ példát mutat!

    Vili bá’ példát mutat!

    Köstner Vilmos mesteredző láthatóan azt is betartja, ami csak javasolt: maszkba tartott edzést, kezében fertőtlenítős flakonnal.

  • Milliókat hozott a Tankcsapda-whiskey

    Milliókat hozott a Tankcsapda-whiskey

    Percek alatt fogyott el a Tankcsapda whiskey-je és itt most nem arra kell gondolni, hogy a fiúk gyorsan a pohár fenekére néztek. A rockbanda tagjai, összefogva a Jim Beam gyártójával Tankcsapda-díszdobozás változatot dobtak piacra, jótékony céllal.

  • Wojtyla100

    Wojtyla100

    Életnagyságú szobrot kapott a Szent István Bazilikában II. János Pál pápa (polgári nevén Karol Wojtyla) születésének századik évfordulója alkalmából.

  • Érden is mehetünk misére

    Érden is mehetünk misére

    Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő a választókerületben található egyházak számára kézfertőtlenítőket biztosított, hiszen a védekezésre itt is szükség van.