2018. január 22., hétfő
Artúr, Vince

Belföld

Lerohanták a zsaruk a szcientológusokat

Többtucatnyi rendőr tartott nagyszabású akciót tegnap reggel a Szcientológia Egyház Váci úti központjánál. Személyes adattal visszaélés és más bűncselekmények ügyében indítottak nyomozást a vallási egyesületnél.

Az már tavaly decemberben kiderült, hogy a szcientológusok a tagságukba beszervezettek személyes adatait jogosulatlanul tárolják. A szcientológusok 1989-ben jelentek meg Magyarországon, 1991-től egyházként tartották számon az L. Ron Hubbard sci-fi író filozófiájára vallást alapító társaságot, de 1993-ban az országgyűlés destruktív szektának minősítette őket, ám ezt később törölték. A 2011-es egyházügyi törvény alapján vallási egyesületként működhettek. Ugyanakkor a szcientológusokról világszerte azt tartják, hogy valójában gazdasági közösség, amely a tagság kizsákmányolásából tartja fenn magát, leghíresebb tagjaik Tom Cruise és John Travolta.


Tavaly egy magyarországi tag tett bejelentést a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál arról, hogy amikor el akarta hagyni az „egyházat”, megpróbálta kikérni a személyes adatait, de nem adták ki neki, és attól tartott, ha kilép, azokat felhasználják ellene. Az adatvédelmi hatóság eljárást indított, decemberben rendőrök szállták meg a szcientológusok Váci úti központját és nyíregyházi misszióját. A két helyszínről a Ripost szerint teherautószámra foglaltak le a tagoktól származó, jogosulatlanul tárolt és kezelt személyes dokumentumokat.

A tegnapi házkutatással kapcsolatban a rendőrség nem árulta el, vajon összefügg-e a korább adatvédelmi eljárással, de a nyomozás alapjául szolgáló bűncselekmény minősítése összecseng a korábbi történettel.


– A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda személyes adattal visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen – közölte lapunkkal az ORFK sajtószolgálata. Hozzátették: szerdán házkutatást tartottak a Szcientológia Egyház budapesti központjában.

A Lokál megkereste a Szcientológia Egyház Budapestet is, de lapzártánkig nem reagáltak kérdéseinkre. Ugyanakkor egy korábbi, kiugrott vezetőjük, Bonyai Péter, aki 2011-ben Szcientológus voltam című könyvében lerántotta a leplet a szervezetről, blogján megjelentetett egy szcientológusokhoz köthető Facebook-bejegyzést, amelyben „vallásalapítójuk”, L. Ron Hubbard szavait citálják: „Amikor igazán nyerésben vagyunk, a mókusok elkezdenek visítani.”

Kapcsolódó Cikkek

  • Hadházyval kokettál Simicska fia

    Hadházyval kokettál Simicska fia

    Rendszeresen egyeztet egymással Simicska Ádám, Simicska Lajos oligarcha örököse, a Magyar Nemzet kiadóigazgatója, valamint Hadházy Ákos LMP-társelnök – értesült az Origo.

  • Tízmilliókba kerül VV Fanni keresése

    Tízmilliókba kerül VV Fanni keresése

    Már most tízmilliókra rúg Novozánszki Fanni, alias VV Fanni meggyilkolásának nyomozati költsége. Az ügyre egy teljes nyomozócsoportot állítottak, akik a feltételezett elkövető mobiltelefonjának cellainformációi alapján kutatnak öt megyében.