2020. június 06., szombat
Norbert, Cintia

Belföld

Nem engedünk a 48-ból

Nem is tehetek másként, hiszen már két napja a 48.-at taposom…

De nem erről akarok beszélni, írni. Van, ugye, az a közvélekedés, hogy a magyar az bizony meghunyászkodó, fenék- és talpnyaló, nagyobbakhoz dörgölőző. Meg van, ugye, az a közvélekedés is, hogy a magyar az bizony konok, csökönyös, érvekre nem hallgató, önfejű és ezzel a fejével falnak menő.


Mind a kettő igaz.

És egyik sem.


Mert a magyar az furfangos, ravasz, nem szeret veszíteni és éppen ezért felettébb találékony. Ezért a magyaron kiigazodni csupán nagyon keveseknek sikerül. Tulajdonképpen – kívülről – senkinek. Magyarnak talán.

De vannak olyan helyzetek, amikor felesleges ármánykodást, turpisságot, csavaros észjárást keresni a kristálytisztán érthető, egyenes mondatok mögött. Van, amikor az igen igent jelent és nem talánt, esetleget, akárt.

A nem pedig nemet.

Ez az egész migráció- és kvótamizéria ilyen. A magyarok az első pillanatban megmondták: baj lesz.

A „művelt” Nyugat meg a PC mögé bújva lehülyézte a magyarokat, mondván nem lesz itt semmi baj, sőt.

Baj lett.

A magyarok mondták: baj van.

A „művelt” Nyugat meg a PC mögé bújva lehülyézte a magyarokat, mondván, hogy nem lenne semmi baj, ha a magyarok befogadták volna a migránsokat.

A magyarok meg azt mondják: nem kellett volna meghívni a migránsokat – kockáztatva Európa, mindannyiunk biztonságát.

A vita a nyilvánosság előtt végeláthatatlannak tetszik.

A színfalak mögött meg már mindenki elismeri, hogy a magyaroknak van igazuk.

Ha nem engedünk a 48-ból, akkor egyszer a nyilvánosság előtt is elismerik: a magyaroknak volt és van igazuk.

Kapcsolódó Cikkek