EUR: 343,60 Ft
CHF: 316,07 Ft
2020. június 05., péntek
Fatime, Fatima

Belföld

Nemzeti konzultáció: Magyar Magyarországot és európai Európát szeretnénk

Mi magyar Magyarországot és európai Európát szeretnénk, ezért indítottuk el a nemzeti konzultációt, hiszen a “Soros-terv” végrehajtása vagy végre nem hajtása Európa és Magyarország számára a legfontosabb kérdés ma – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Nagykanizsán.

Rétvári Bence a nemzeti konzultációról szóló lakossági fórum előtti sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a hétvégi osztrák és a pár hete tartott német választásokon is meghatározó, legfontosabb téma volt a bevándorlás kérdése, amivel a “Soros-terv” is foglalkozik. A terv célja, hogy évente egymillió embert “automatikusan” telepítsen be Európába egy külön ügynökség felügyelete alatt, a betelepülőknek 9 millió forintnak megfelelő szociális támogatást is adnának, amit jórészt a tagállamok szociális támogatásaiból vennének el – jelentette ki.


“Mindenféle jogi és fizikai akadályt le akarnak bontani”, ami ennek a szervezett betelepítésnek az útjába áll, így a magyar kerítést is – tette hozzá az államtitkár.

Azt mondta: ha egyszer bármelyik ország rossz döntést hoz, nem lehet visszakozni. Ha elindul az “idegen kultúrkörökből érkező és asszimilálódni nem akaró emberek” nagy mértékű “automatizált betelepítése”, az visszafordíthatatlanul megváltoztatja a társadalmi viszonyokat, legfőképpen a közbiztonságot.


Úgy vélekedett, hogy Európában tíz vagy húsz évvel ezelőtt nem is nagyon lehetett beszélni terrorizmusról – legfeljebb Baszkföldön vagy Írországban, ahol nemzetiségi összetűzések voltak -, de ilyen terrorizmusra nem volt példa, ami “nyilvánvalóan a bevándorlással párhuzamosan” jelent meg.

Rétvári Bence azt mondta: fontos, hogy minél több helyszínen, minél több emberrel beszéljenek az országban, hogy akár személyesen, akár a nemzeti konzultációs íveken keresztül megkapják az emberek véleményét. Ez ma a legfontosabb kérdés, ezért “a kormány a Soros-tervről nem akar az emberek megkérdezése nélkül dönteni”.

“A Soros György által pénzelt szervezetek” igyekeznek megtámadni a nemzeti konzultációt. A Helsinki Bizottság, amelynek bevétele tavaly is több mint hetven százalékban Soros Györgytől származott – mondta -, “azt követeli, hogy zúzzák be a nemzeti konzultációs kérdőíveket”, kapcsolják le azt a szervert, amelyen az internetes kitöltési felületet lehet használni, mert “láthatón félnek ettől, és meg akarják akadályozni, hogy ennek eredménye legyen”.

Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón azt mondta, a fórumokra azért van szükség, hogy “megmutassuk, milyen helyzet alakult ki Európában”. A küzdelem legfőképpen azért zajlik, hogy hosszú távon meg tudjuk tartani az identitásunkat, “és az a bizonyos Magyarország, amit mi úgy szeretünk, ahogy megörököltük, az tényleg magyar ország maradhasson” – fogalmazott.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek